A csimpánzok olvasnak mások gondolataiban

Egyre fogynak azok a gondolkodásbeli képességek, amelyek megkülönböztetik az embert az állatoktól.

Tudatelméleti képesség vagy elmeteória (theory of mind): az emberek azon kognitív (gondolkodásbeli) sajátsága, hogy képesek tudatot, elvárásokat, vágyakat, hiedelmeket, célokat tulajdonítani másoknak. Magyarul ez kell ahhoz, hogy gondolkodó lényként lássunk más embereket. Az elmeteória a pszichológia egyik legjobban kutatott elmélete, könyvtárnyi irodalom szól róla. Ugyanakkor mindmáig heves szakmai viták tárgya, hogy van-e olyan állat, amely ugyancsak rendelkezik a tudatelméleti képesség állati megfelelőjével. Pedig ez igen fontos kérdés lenne, hiszen az ember kognitív tulajdonságai, csakúgy, mint minden más jellegzetessége, az evolúció során alakult ki. Így az állatok hasonló tulajdonságaival összehasonlítva információhoz juthatnánk saját fajunk gondolkodásának törzsfejlődéséről is. Hiszen minden társas (szociális) viselkedés alapfeltétele a társak gondolatainak megértése.

Az állati elmeteóriával ott kezdődnek a bajok, hogy az állatok gondolatainak vizsgálatára nincs igazán jó módszerünk. A viselkedés vizsgálatával következtethetünk ugyan arra, hogy mire gondol eközben az állat, ám biztosak sosem lehetünk benne, hogy igazunk van. Rengeteg példát lehetne sorolni arra, amikor a múltban az állatok magatartásából olyan következtetéseket vontak le a laikusok (vagy akár a viselkedéskutatók is), amelyek a valóságosnál „okosabbnak” hitték az állatot. Általános elv, hogy a megfigyelt viselkedés hátterét keresve mindig a legegyszerűbb magyarázatot kell elfogadnunk.

Már eddig is voltak olyan kísérletek, amelyek eredményei arra utaltak, hogy egyes állatok rendelkeznek olyan részképességekkel, amelyeket az embernél az elmeteória összetevőinek tartunk. Például kimutatták, hogy főemlősök vagy kutyák képesek társaik, illetve az ember tekintetirányának, ismereteinek, céljainak, figyelmi állapotának a felismerésére. A csimpánzok és az orangutánok tudottan képesek megkülönböztetni, hogy valaki szándékosan vagy véletlenül csinál valamit. De hogy mindez mennyiben feleltethető meg az emberi elmeteóriának, arról továbbra sincs egyetértés a szakmai közösség tagjai között.

Nemrégiben azonban minden bizonnyal jelentős mérföldkövet értek el japán viselkedéskutatók e tudományterületen. Eredményeik alapján a kutatás vezetője, Kano Fumihiro, a Kiotói Egyetem munkatársa magabiztosan jelentette ki a The Independent hasábjain: „Mások gondolatainak olvasása nem csak a mi kizárólagos képességünk.” Kano a legtöbb hasonló kísérletnél továbbment. Ő azt tesztelte, hogy az emberszabásúak felismerik-e, ha a látott ember téves elképzelésekkel bír a valóságról. Ez a kísérleti pszichológus szerint azért fontos, mert ha a majmok képesek erre, az azt bizonyítja, hogy tudják: mások döntéseit nem közvetlenül a valóság, hanem a valóságról alkotott hiedelmeik vezérlik. Ez pedig már meglehetősen erős bizonyítéka lenne a tudatelméleti képesség birtoklásának.

Három főemlősfajt, csimpánzokat, bonobókat és orangutánokat vizsgáltak. A kísérletekben a majmok filmet néztek, és a szemükre irányított kamerákkal rögzítették szemmozgásukat. Emögött az a megfontolás áll, hogy a majmok a kép azon részére tekingetnek rendszeresen, ahol elvárásaik szerint történni fog valami. A burleszkszerű filmeken (például ezen) egy emberi szereplő és egy majom(ruhába bújtatott ember), illetve két szalmakazal volt látható. A majom először az ember szeme láttára elbújt az egyik szalmakazalba. Ezután a kísérleti próbák felében az ember elhagyta a helyszínt (és csak később jött vissza), az esetek másik felében pedig ott maradt. A majom időnként átmászott a másik szalmakazalba, ezt vagy látta az ember, vagy nem. A kísérlet utolsó fázisában a visszatérő (vagy végig jelen lévő) ember valamelyik kazalban keresni kezdte a majmot. A majmok szemmozgása alapján a kutatók megállapították, hogy a kísérleti állatok szerint az ember melyik kazalban fogja keresni a másik szereplőt.

Az eredmények igen meggyőzők voltak: a főemlősök általában arra a kazalra nézegettek tévézés közben, ahol az ember utoljára látta elbújni a majmot, függetlenül attól, hogy tényleg ott volt-e vagy sem. Ez a szerzők értelmezése szerint egyértelműen arra utal, hogy az emberszabásúak sokkal kifinomultabban képesek értelmezni mások tévhiteit, mint korábban gondolták.

Embergyerekeket vizsgálva hasonló kísérletekben korábban úgy találták, hogy a tévhitek értelmezésének képessége nagyjából négyéves korban alakul ki az embernél. Az ennél fiatalabb gyerekek általában azt várják, hogy a látott színész ott fogja keresni az eldugott tárgyat (elbújt szereplőt), ahol az ténylegesen van, függetlenül attól, hogy a színész tudhatja-e a valós helyét. Négyéves kor fölött ez megváltozik, és már – a mostani vizsgálatban szereplő emberszabásúakhoz hasonlóan – képesek a színész téves információit is figyelembe venni. Más vizsgálatok azonban cáfolni látszanak e megállapításokat. Hasonló szemmozgáskövető technológia segítségével ugyanis kimutatták, hogy erre már a kétéves gyerekek is képesek lehetnek.

Hogy mindez bizonyítja-e a főemlősök képességét az elmeteóriára? Nos, ez továbbra is kérdéses. Több megkérdezett szakértő felhívta arra a figyelmet, hogy az eredményeket egyszerűbb módon is magyarázni lehet. Például elképzelhető, hogy a majmok nem látják át teljesen a szereplő téves hiedelmeit, mindössze megjegyzik, hogy melyik kazalra nézett utoljára, mielőtt elhagyta volna a terepet. Ez sem volna kis teljesítmény, de azért lényegesen egyszerűbb, mint a szereplő gondolkodásáról gondolkodni. A legnagyobb kérdés az, hogy lehetséges-e egyáltalán olyan kísérletet tervezni, amelynek eredményeit a kritikusok ne tudnák valamilyen kiábrándítóan egyszerű jelenséggel magyarázni.