A csimpánzok olvasnak mások gondolataiban

Egyre fogynak azok a gondolkodásbeli képességek, amelyek megkülönböztetik az embert az állatoktól.

Nemrégiben azonban minden bizonnyal jelentős mérföldkövet értek el japán viselkedéskutatók e tudományterületen. Eredményeik alapján a kutatás vezetője, Kano Fumihiro, a Kiotói Egyetem munkatársa magabiztosan jelentette ki a The Independent hasábjain: „Mások gondolatainak olvasása nem csak a mi kizárólagos képességünk.” Kano a legtöbb hasonló kísérletnél továbbment. Ő azt tesztelte, hogy az emberszabásúak felismerik-e, ha a látott ember téves elképzelésekkel bír a valóságról. Ez a kísérleti pszichológus szerint azért fontos, mert ha a majmok képesek erre, az azt bizonyítja, hogy tudják: mások döntéseit nem közvetlenül a valóság, hanem a valóságról alkotott hiedelmeik vezérlik. Ez pedig már meglehetősen erős bizonyítéka lenne a tudatelméleti képesség birtoklásának.

Három főemlősfajt, csimpánzokat, bonobókat és orangutánokat vizsgáltak. A kísérletekben a majmok filmet néztek, és a szemükre irányított kamerákkal rögzítették szemmozgásukat. Emögött az a megfontolás áll, hogy a majmok a kép azon részére tekingetnek rendszeresen, ahol elvárásaik szerint történni fog valami. A burleszkszerű filmeken (például ezen) egy emberi szereplő és egy majom(ruhába bújtatott ember), illetve két szalmakazal volt látható. A majom először az ember szeme láttára elbújt az egyik szalmakazalba. Ezután a kísérleti próbák felében az ember elhagyta a helyszínt (és csak később jött vissza), az esetek másik felében pedig ott maradt. A majom időnként átmászott a másik szalmakazalba, ezt vagy látta az ember, vagy nem. A kísérlet utolsó fázisában a visszatérő (vagy végig jelen lévő) ember valamelyik kazalban keresni kezdte a majmot. A majmok szemmozgása alapján a kutatók megállapították, hogy a kísérleti állatok szerint az ember melyik kazalban fogja keresni a másik szereplőt.

Az eredmények igen meggyőzők voltak: a főemlősök általában arra a kazalra nézegettek tévézés közben, ahol az ember utoljára látta elbújni a majmot, függetlenül attól, hogy tényleg ott volt-e vagy sem. Ez a szerzők értelmezése szerint egyértelműen arra utal, hogy az emberszabásúak sokkal kifinomultabban képesek értelmezni mások tévhiteit, mint korábban gondolták.

Embergyerekeket vizsgálva hasonló kísérletekben korábban úgy találták, hogy a tévhitek értelmezésének képessége nagyjából négyéves korban alakul ki az embernél. Az ennél fiatalabb gyerekek általában azt várják, hogy a látott színész ott fogja keresni az eldugott tárgyat (elbújt szereplőt), ahol az ténylegesen van, függetlenül attól, hogy a színész tudhatja-e a valós helyét. Négyéves kor fölött ez megváltozik, és már – a mostani vizsgálatban szereplő emberszabásúakhoz hasonlóan – képesek a színész téves információit is figyelembe venni. Más vizsgálatok azonban cáfolni látszanak e megállapításokat. Hasonló szemmozgáskövető technológia segítségével ugyanis kimutatták, hogy erre már a kétéves gyerekek is képesek lehetnek.

Hogy mindez bizonyítja-e a főemlősök képességét az elmeteóriára? Nos, ez továbbra is kérdéses. Több megkérdezett szakértő felhívta arra a figyelmet, hogy az eredményeket egyszerűbb módon is magyarázni lehet. Például elképzelhető, hogy a majmok nem látják át teljesen a szereplő téves hiedelmeit, mindössze megjegyzik, hogy melyik kazalra nézett utoljára, mielőtt elhagyta volna a terepet. Ez sem volna kis teljesítmény, de azért lényegesen egyszerűbb, mint a szereplő gondolkodásáról gondolkodni. A legnagyobb kérdés az, hogy lehetséges-e egyáltalán olyan kísérletet tervezni, amelynek eredményeit a kritikusok ne tudnák valamilyen kiábrándítóan egyszerű jelenséggel magyarázni.