Szeptember 15. az idősek iránti tisztelet napja Japánban. Erre a napra időzítve jelentette be a japán népjóléti minisztérium, hogy minden korábbi csúcsot megdöntve 65 692 száz éven felüli ember él a szigetországban. Ezzel Japánban él magasan a legtöbb ilyen idős ember. Nagy többségük nő: ők 57 525-en vannak, ami 3797-tel több, mint tavaly (tehát ennyivel többen töltötték be a századik életévüket, mint ahányan elhunytak közülük). A férfiak 8167-en vannak, ők is többen lettek tavaly óta 327-tel. A legidősebb japán a Nabi Tadzsima nevű nő, aki 1900 augusztusában született.
Japán minden 100 ezer lakosából 52 száz éven felüli. Az első ilyen statisztikák 1963-ból valók, akkor még csak 153 száz évnél idősebb élt az országban. Számuk 1998-ban haladta meg a tízezret, 2007-ben a harmincezret, 2012-ben az ötvenezret. A százévesek nagy aránya persze abból is fakad, hogy Japán mély demográfiai válságba süllyedt, és nagyon kevés gyerek születik, ugyanakkor a születéskor várható élettartam is drasztikusan megnőtt az utóbbi száz évben.
Ez a trend a világ minden fejlett országára igaz. Míg az Egyesült Államokban 1900-ban még az ötven évet sem érte el a születéskor várható élettartam, az évszázad végére már majdnem meghaladta a nyolcvan évet. Kérdés, hogy mi volt e hatalmas fejlődés oka. A legnagyobb hatást kétségkívül a csecsemő-, illetve a gyermekkori halálozás visszaszorulása gyakorolta rá. Akkoriban a legfőbb halálok a vírus-, illetve bakteriális fertőzés volt. Amint ezeket sikerült letörni az orvoslás és a közegészségügyi állapotok jobbításával, a töredékére esett vissza az életük első éveiben elhunyt gyerekek aránya, ami természetesen a várható élettartam statisztikai növekedését eredményezte.
Ugyanakkor ugyanezek a hatások az ember későbbi élete során is érvényesülnek, így akkor is hosszabbítják az élettartamot. Az orvoslás fejlődése, különösen az utóbbi évek – beigazolódott jelentőségű vagy kétes reménynek bizonyuló – felfedezései, például az őssejtterápia, a genetikai analízis és a személyre szabott orvoslás, arra sarkalltak sokakat, hogy szinte az örök életről kezdjenek álmodni. E vélekedésüket erősítették azok a kísérletek, amelyekben állatmodelleknél genetikai, mikrobiológiai beavatkozások segítségével sikerült meghosszabbítani az élettartamot.
– Egyre több ember él meg hosszú életkort, de ez nem jelenti azt, hogy a korfa egyre magasabb lesz. Tehát a legidősebbek nagyjából ugyanannyi idősek, mint évtizedekkel ezelőtt, de a fiatalabbakhoz képest többen vannak, vagyis a korfa csúcsa szélesedik – mondja Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének kutatója. – Nehéz egyszerű választ találni arra, hogy miért élnek meg egyes országokban többen magas kort. Japánban kevesebb zsírt ettek az idősek (a fiatalok viszont már elhízottabbak), és legfőképpen aktív életet élnek. Sok száz évnél is idősebb ember önállóan él, ellátja magát, egyedül jár bevásárolni. De ugyanilyen fontosak a biológiai okok. Például az emberekben élő baktériumok összetétele kihat az elérhető életkorra is. Vannak ugyanis baktériumok, amelyek krónikus gyulladást okoznak a szervezetben, ezek pedig aztán daganatok kialakulásához vezethetnek.
A (szinte) örök élet leghíresebb teoretikusa az angol gerontológus, bestselleríró Aubrey de Grey, aki regeneratív orvoslással, az öregedés megállításával, visszafordításával (mármint ezt célzó kutatásokkal) foglalkozik. Ő az utóbbi években azzal kelt szenzációt mindenhol, ahol megszólal, hogy szerinte már köztünk jár az az ember, aki meg fogja érni a 150. születésnapját.
Ennek az alapvetően optimista közhangulatnak mondott gyökeresen ellent a Nature-ben nemrég megjelent tanulmány. Szerzői demográfiai statisztikák alapján azt állítják, hogy már elértük fajunk elvileg elérhető leghosszabb élettartamát, és a jövőben ezért nem várható további élethosszabbodás, bármilyen felfedezések szülessenek is a következő évtizedekben.
A kutatás vezetője, Jan Vijg, a New York-i Egyetem orvoskarának demográfusa és munkatársai először a világ harmincnyolc országának adatait tartalmazó humán mortalitási adatbázisban kezdtek kutakodni. Úgy okoskodtak, hogy ha az emberek által elérhető élettartamnak nem lenne felső biológiai határa, akkor a tudományos fejlődés minden korcsoportban növelné a túlélés valószínűségét. Csakhogy nem ezt találták. Eredményeik szerint 99 éves korig valóban folyamatosan javulnak az életesélyek, de ott gyorsan csökkenni kezd a görbe meredeksége, és az annál idősebbek életkihívásai stabilizálódnak, nem nőnek tovább. A teljes telítődés (ahol már nem észlelhető számottevő javulás az elmúlt évtizedekben) körülbelül 115 évnél áll be. Vijgék ezért ezt az értéket tekintik az ember maximális élettartamának.
– Ez a 110–120 év közötti határ, úgy tűnik, az a biológiai plafon, amelyet a jelenlegi tudásunk szerint nem tudunk áttörni. De hangsúlyozni kell, hogy csak a jelenlegi tudásunk szerint – mutat rá Duda Ernő. – Vannak ugyan erre irányuló állatkísérletek, de emberen azokat nem lehet elvégezni. Léteznek például olyan fehérjék, amelyek „megfiatalítják” az agyat, és a mérsékelt éheztetés is jó hatással van a hosszú életre. De a legtöbb ember, ha azt mondjuk neki, hogy „éhezzen”, és akkor sokáig fog élni, inkább azt választja, hogy jóllakik, és rövidebb lesz az élete. Úgy tűnik tehát, hogy ebbe a biológiai szükségszerűségbe (a korlátos élettartamba) bele kell nyugodnunk.
Persze a 115 év csak statisztikai átlag, és nem jelenti azt, hogy ne lennének „kilógó adatok”, olyan emberek, akik különleges szerencséjükből fakadóan ne élnék túl akár évekkel ezt a határt. A világ valaha bizonyítottan leghosszabb ideig élő embere például a francia Jeanne Louise Calment volt, aki egész életét Arles-ban élte le. Itt is hunyt el 1997-ben, 122 éves korában, évtizedekkel túlélve lányát és unokáit. Tehát túl lehet élni a 115 éves kort, de a demográfusok szerint ennek olyan kicsi az esélye, hogy populációs szinten elhanyagolható.
A 115 éves határvonalat más irányból is megerősítették. Egy másik adatbázis szerint ugyanis, amely az egyes országokban az adott évben elhunyt legidősebb embereket regisztrálja, 1970-től az 1990-es évekig gyorsan nőtt a legidősebb elhunytak életkora, de a növekedés akkor lassulni kezdett, és 114,9 éves kornál megállt. Kiszámolták, hogy 115 éves kor fölött minden egyes újabb születésnap megérésének az esélye mindössze egy a tízezerhez. Mindez a kutatók szerint azért is meglepő, mert eközben a föld lakossága folyamatosan nő. Ezáltal egyre több ember közül kerülhetnének ki a rekordhosszú életűek, mégsem találjuk őket.
Nem mindenki ért ugyanakkor egyet Jan Vijg és munkatársai konklúzióival. A Nature által megkérdezett James Vaupel, a rostocki Max Planck Demográfiai Kutatóintézet munkatársa szerint például az elérhető maximális életkor ugyan valóban telítődött számos országban, de korántsem mindegyikben. Például Japánban, Franciaországban és Olaszországban sem (bár a növekedés itt is jelentősen lassult).
Továbbá a tanulmány nem számol azzal, hogy a jövőben felfedezendő orvosi módszerek tovább növelhetik az élettartamot. Laposférgekben, egerekben – ahogy Duda Ernő is utalt rá – vagy muslincákban meg lehet növelni az élettartamot bizonyos gének gátlásával vagy táplálékmegvonással. Emberi sejtek életét is meg lehet hosszabbítani, ha enzimatikus úton meghosszabbítjuk a kromoszómák végén elhelyezkedő telomérarégiót, amelynek jelentős szerepe van az öregedésben. Vijg ezekre a kritikákra úgy reagál, hogy szerinte bajosan lehet a kísérleti állatokon szerzett tapasztalatokat egy az egyben alkalmazni az emberre. Felhívja a figyelmet arra, hogy az egereknél csak akkor működik az élethosszabbítás, ha különleges célokra szelektált állatokon dolgozunk. Átlagos („vad”) egereknél sokkal kevésbé sikeres.
Kérdés az is, hogy kell-e nekünk százharminc, száznegyven vagy még több évig élnünk.
– A fejlett országokban már nem az a fő célja az orvoslásnak, hogy éveket adjon az élethez, sokkal inkább az, hogy „életet adjon az évekhez”. Magyarul az életminőség javításán van a fő hangsúly – vélekedik Duda Ernő. – Nem az a legfontosabb szempont, hogy valaki százhúsz évig éljen, hanem hogy hetven-nyolcvan éves korára ne épüljön le teljesen fizikailag és mentálisan. Szerintem mindenki kiegyezne azzal, hogy „csak” száz évig éljen, de élete végéig megőrizze azt az erőnlétét, amellyel jól érzi magát. Szokták mondani, hogy az idősek otthonában nem kérdeznek meg senkit, hogy akar-e százhúsz évig élni. Tartok tőle, hogy nem sokan válaszolnának igennel.
