Sáskahad állt a gólyák szaharai útjába

A rovarok bőséges eledelt jelentenek a számukra, ezért elidőznek. Pedig ilyenkor már délebbre járnának.

MTI
2016. 11. 12. 18:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Papp Ferenc elmondta, hogy az előrejelzés szerint Szudán északi és Mauritánia nyugati, Szaharával határos részein várható az egyiptomi vándorsáskák (Schistocerca gregaria) legnagyobb mértékű inváziója, illetve egy térkép adatai szerint Csád Száhel övezetében is várható ilyen. A mezőgazdaságra nézve katasztrófát jelentő sáskajárás a madárvonulást is megállította. A nagyrészt Észak-Magyarországon GSM-jeladóval ellátott fehér gólyák közül több is a Szahara déli sávjában húzódó Száhel övezetében tartózkodik ez idő tájt.

„A telelő fehér gólyák Afrikában gyakran táplálkoznak sáskafajokkal, ezért számos vidéken még a nevük is sáskamadár. A jeladóval ellátott madarak közül Eszténa, Jergus, Bátony, Gyöngyvirág és Veca Csád és Szudán határvidékén kóborol. Valószínűleg a sáskajárás miatt kialakuló táplálékbőség állította meg őket is vándorútjukon, hiszen más években ez idő tájt már délebbre húzódtak” – mondta a szakember.

Papp Ferenc hozzátette: a Nílus-völgyben, viszonylag közel a Száhel övezethez tartózkodik az Emília nevű fehér gólya is, pedig a madarat súlyos sérülésekkel szállították tavaly a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, 2015–16 telét is itt töltötte. Ez év tavaszán megtalálási helyén, a Nógrád megyei Dejtáron engedték szabadon, el is vonult, jelenleg Szudánban van. A madarak közül a Hajdú nevű gólyáról nincs adat már augusztus óta. Nem tudni, hol van, utoljára a Nílus-völgyéből érkezett róla helymeghatározó adat.

Papp Ferenc kifejtette, hogy a Január nevű fehér gólya már a negyedik hazai telelésére készül, a hideg hónapokat most is az Ipoly-völgyben, Szécsény környékén tölti. Megfigyelését már ez év novemberében is többen jelezték az MME-nek. A programkoordinátor hozzátette: a madár a leghidegebb időszakokban is tud táplálkozni, a korábbi évek tapasztalatai szerint havas időben egy marhakarám környékén vadászik a jószág által felzavart egerekre és pockokra. Szükség esetén a szakemberek készen állnak arra is, hogy etessék az áttelelő példányt.

A jeladóval ellátott madarak – a fehér gólyák mellett többnyire parlagi sasok, vándor- és kerecsen sólymok, szalakóták – itt követhetők nyomon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.