Malária: Ghánában, Kenyában és Malawiban próbálják ki a védőoltást

A nagy kockázatnak kitett térségekben ajánlják fel kisbabák és gyerekek beoltására.

MTI
2017. 04. 24. 9:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az oltást a különösen nagy kockázatnak kitett térségekben ajánlják fel kisbabák és gyerekek beoltására. Az RTS’S vagy Mosquirix néven futó vakcinát a GlaxoSmithKline brit gyógyszergyár fejlesztette ki az Afrikában főleg a gyerekek körében sok halálos áldozatot szedő kór ellen.

A klinikai tesztek alapján részben hatékonynak bizonyult oltóanyagot négy dózisban kell beadni. Ez az első szabályszerűen elfogadott vakcina a moszkitók által terjesztett betegség ellen. A WHO első körben szeretné ellenőrizni, hogy a maláriának kitett területeken hatékony lesz-e az oltás. Az első eredményekből származó információk alapján döntenek majd az oltási program kiszélesítéséről – közölte Matshidiso Moeti, a nemzetközi szervezet afrikai regionális igazgatója.

„Az eddigi maláriaellenes védekezésekkel kombinálva egy ilyen vakcina potenciálisan tízezrek életét mentheti meg Afrikában” – hangsúlyozta az igazgató.

A malária évente 430 ezer halálesetet okoz, az áldozatok többnyire a Szahara alatti övezetben élő kisbabák és kisgyerekek. Az elmúlt 15 év globális erőfeszítéseinek köszönhetően 2000 és 2015 között 62 százalékkal csökkent a malária okozta halálozások száma.

A WHO 2018-as oltási programja azt ellenőrzi, hogy a Mosquirix milyen védettséget nyújt a 17 hónapos–ötéves gyerekek körében. Azt is kipróbálják, hogy hogyan lehet kivitelezni a négy dózis beadását és az oltóanyag milyen szerepet játszhat a malária okozta gyerekhalálozás visszaszorításában.

A szervezet közleménye kitért rá, hogy Ghánát, Kenyát és Malawit számos szempont miatt választották ki az oltóanyag hatékonyságának vizsgálatára: ezekben az országokban nagyon magas a maláriában megbetegedők aránya, de több sikeres maláriaellenes program is fut, széles körben elterjedt a maláriahálók használata az ágyak fölött, és jól működő immunizációs programok is zajlanak.

Az országok maguk döntik el, hogy mely régiójuk vesz majd részt a WHO oltási programjában, de valószínű, hogy a legnagyobb kockázatú területeken vetik be, mivel a szakemberek ott várják a legjelentősebb hatást az oltóanyagtól.

A világszervezet tavaly novemberben jelentette be, hogy az RTS’S vakcina kipróbálását teljes egészében finanszírozza különböző egészségügyi programjaiból.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.