A Boston Dynamics technológiai vállalat híres a furcsa, de meglepően jól működő robotjairól, például a négylábú robotkutyáról vagy -öszvérről, amely nehéz terepen is jól boldogul. Fejlesztenek humanoid robotot is, de nem japán játékszerekre kell gondolni, igazából csak abban hasonlítanak az emberre, hogy két lábon járnak.
A cél az emberi mozgás modellezése, ami nehezebb, mint elsőre gondolnánk. Az amerikai cég azonban láthatóan nagyon jól halad a fejlesztéssel: az Atlas névre hallgató, másfél méter magas, 75 kilós modell már nem csak emberként képes járni – akár lépcsőn is –, de páros lábbal tud ugrani, sőt, a hátraszaltót is képes megcsinálni. Egészen ijesztő, ahogy utána diadalmasan emeli az égnek a karját.