Napi három csésze kávé van a legjótékonyabb hatással az egészségre

A kutatás alátámasztja a közelmúltbeli tanulmányok eredményeit.

MTI
2017. 11. 23. 15:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A több mint kétszáz korábbi tanulmány eredményeire épülő vizsgálat során az is kiderült, hogy a kávéfogyasztás a diabétesz, a májbetegség, az időskori elbutulás (demencia) és bizonyos ráktípusok kialakulásának alacsonyabb kockázatával is összefügg.

A szakemberek szerint napi három csésze kávé elfogyasztása van a legjobb hatással az egészségre, kivéve az állapotos vagy a csonttörésre fokozottan hajlamos nők esetében. Naponta több mint három csésze kávé elfogyasztása sem káros, ám a jótékony hatás ekkor már kevésbé szembetűnő.

Az angliai Southamptoni Egyetem közegészségügyi szakértőjeként dolgozó Robin Poole és kollégái különböző országokra kiterjedő 201 megfigyeléses, valamint 17 klinikai vizsgálaton alapuló tanulmány eredményeit összegezték.

A British Medical Journal című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmányuk összefüggést mutatott a mindenfajta okból, köztük a szívbetegség miatt bekövetkező halálozás, a prosztatarák, a méhbelhártyarák (endometriális rák), a bőr- és a májrák, a májzsugor (cirrózis), a 2-es típusú cukorbetegség, az epekő, a köszvény kialakulásának alacsonyabb kockázata és a rendszeres kávéfogyasztás között.

A kutatók elismerték, hogy mivel a tanulmányuk nagyrészt megfigyeléses adatokra támaszkodik, nem lehet biztos ok-okozati következtetéseket levonni belőle, ugyanakkor hozzátették, hogy vizsgálatuk alátámasztja közelmúltbeli tanulmányok eredményeit a kávéfogyasztás hatásairól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.