A kereknyergű patkósdenevér (Rhinolophus euryale) mindössze 4-5 centiméteresre nő. Főleg a mediterrán vidéken honos, de Magyarországon is előfordul. Fokozottan védett és ritka állat, ráadásul a teljes Kárpát-medencei állomány 25-30 százaléka egyetlen helyen él, az Aggteleki-karszt környékén, azon belül is leginkább a szinpetri református templom padlásán.
A Greenfo cikke szerint a templomban egyre veszélyeztetettebb körülmények között él a denevérkolónia: az épület nagyon rossz állapotba került, a gerendázat teljes cseréje elkerülhetetlen, a statikai szakvélemény alapján az összeomlás szélén áll. A jelenlegi tetőhéjazat alatt egyre gyakrabban lehet a klímaváltozás okozta túlmelegedést is tapasztalni. Ettől nem csupán szenvednek, de nagy számban pusztulnak is a denevérek, amelyek a 10-12 fokos szállást kedvelik.
A denevérállomány és az épület megőrzése érdekében a református egyházközség és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság összefogott. A denevérek védelméhez szükséges összeg mintegy nyolcvan százalékát sikerült is pályázaton megnyerni, a védelmi projekt tartalmi része azonban nem engedi meg a műemléki tervezés és engedélyeztetés költségeinek finanszírozását, mely így a mindössze kilencvenfős református gyülekezetre hárul.
A gyülekezet lelkipásztora, a település lakói, illetve a denevérekért aggódó szakemberek ezért kérik a természet- és denevérbarátok segítségét is. A Szinpetri Református Egyházközség számlaszáma: 55400352-10000173. (Kérik, hogy átutaláskor tüntessék fel az adományozás célját is: denevérek védelme.)