Megtalálták a több mint száz éve, az első világháború idején Pápua Új-Guinea közelében eltűnt ausztrál tengeralattjáró roncsait – közölte a BBC News.
Az AE-1 az ausztrál haditengerészet kötelékébe tartozott, a szövetséges erők első tengeralattjárója volt, amely eltűnt az első világháborúban.
A tengeralattjáró fedélzetén harmincöt tagú ausztrál és brit legénység tartózkodott, amikor Pápua Új-Guinea partjai közelében, Rabaulnál nyoma veszett 1914. szeptember 14-én.
Eddig tizenhárom expedíciót indítottak a felkutatására, a legutolsó végül sikerrel járt, és ezzel az ausztrál tengerészet egyik legrégibb rejtélyét sikerült megoldani – közölte a canberrai kormány képviseletében Marise Payne védelmi miniszter csütörtökön.
A kutatáshoz víz alatti drónt használtak, amely a tengerfenék fölött negyvenméteres magasságban lebegve térképezte fel a területet, ahol a roncsot gyanították.
Payne elmondta: a kutatócsoport a felfedezés után rövid megemlékezést tartott azok tiszteletére, akik a tengeralattjárón lelték halálukat.
A kormány felkutatja az elhunytak leszármazottait, és lépéseket tesz, hogy a tengeralattjáró hullámsírját emlékhellyé nyilvánítsák. Azt azonban nem tervezik, hogy a roncsot Ausztráliába szállítsák.
„Őszintén hiszem, hogy a hajó megtalálása megbékélést hozhat a fedélzetén elhunytak családtagjainak, és idővel talán azt is sikerül majd kideríteni, miért süllyedt el a tengeralattjáró” – fűzte hozzá a miniszter.
A roncs pontos helyét nem hozták nyilvánosságra az emlékhely védelme érdekében.