Max Weber szerint a keleti és nyugati világ fejlődése között megmutatkozó rendkívüli különbségek oka a vallásban rejlik. Werner Sombarttal ellentétben, aki a zsidó vallásban látta a kapitalizmus egyik kiváltó okát, úgy vélekedett: a protestáns etika az, amely a legközelebb esik a kapitalista szellemiséghez. Weber meggyőződése volt, hogy a Nyugat és a Kelet különbségének mértékadó tudományos magyarázatához, mintegy előmunkálatként, rendszeres gazdaságelméletet, szociológiát, vallás- és jogtipológiát, sőt zeneelméletet kell kidolgozni – a Gazdaság és társadalom című hatalmas művében ezt kísérelte meg.
A módszertani individualizmus híveként több száz vagy ezer szabatos fogalomból álló gondolati építményének alapfogalmául a társadalmi cselekvést választotta. Szerinte még a legbonyolultabb társadalmi képződményeket, az államot, a törvényhozás intézményeit, a politikai pártokat is az egyéni cselekvésre visszavezetve kell meghatározni. A társadalmi cselekvés fogalmát így definiálja: a résztvevők pontosan körülírható várakozással lépnek kapcsolatba egymással, meghatározott értelmet tulajdonítanak a másik cselekvésének, és a saját cselekvésük során igazodnak a másikhoz. Szociológiáját megértő szociológiának nevezte, ami számos félreértésre adott okot, mert módszerének semmi köze a lélektanhoz, éppen ellenkezőleg, egy racionális cselekvéselmélet alapjait vetette meg.
Webernél a szabad versenyen nyugvó kapitalizmus világa varázstalanított, a varázs alól feloldott világ, ami azt jelenti, hogy még a legalaposabb történeti kutatásból sem deríthető ki a világtörténés értelme. A társadalomtudományoknak ezért értékmentesnek kell lenniük, azaz a tudósnak törekednie kell arra, hogy ne saját értékeszményeit vetítse a vizsgált tárgyba, mert a tények és az értékek világát – ezért a tény- és értékítéleteket is – áthidalhatatlan szakadék választja el egymástól. Az értékítéletek nem vezethetők le a tényekből, de vizsgálhatók tudományosan (Weber nevéhez fűződnek a világnézet-elemzés eljárásai is).
