A részecskesűrűség mostani perdöntő meghatározását csak újabb – idén áprilisból és tavaly októberből származó – mérési adatok tették lehetővé. Az eredmény: a részecskesűrűség megfelel a csillagközi térben vártaknak.
Donald Gurnett szerint egyértelmű, hogy a Voyager 1 áthaladt a napszelet a csillagközi széltől, a csillagközi gáz atomjaitól, részecskéitől elválasztó heliopauzán.
„Vélhetően 2012 augusztusában” – fogalmazott. A Naprendszer határát ezek alapján a Naptól hozzávetőleg 18 milliárd kilométerre lépte át, ami a Nap és a Föld közötti távolság mintegy 121-szerese. Bár a heliopauzán túl már valóban a csillagközi tér található, a Nap gravitációs ereje még hosszan érezteti hatását.
John Grunsfeld, a NASA tudományos igazgatóságának vezetője emlékeztetett arra, hogy a Voyager olyan helyeken jár a világűrben, amelyeket előtte még egy szonda sem ért el.
„Ez egyike a tudománytörténet legjelentősebb vívmányainak” – jegyezte meg. Ahogy a szerkezet előrenyomul a csillagközi térben, új fejezetet nyit a tudományos álmokban és az emberiség vállalkozásaiban.
A Voyager–1 várhatóan 2020-tól egyre nehezebben tudja majd biztosítani energiaellátását, 2025-re pedig teljesen kifogy az őt működtető radioaktív plutóniumból. Kozmikus útja azonban ezt követően sem ér véget, és több mint 38 ezer év múlva halad el a következő csillag, a gyengén fénylő AC+79 3888 katalógusjelű nap mellett a Kis Medve csillagképben.
Arra a legkevésbé sem valószínű esetre, ha idegen civilizációk találkoznának a földi hírvivővel, a Voyager-ikrek egy-egy arannyal bevont lemezt visznek magukkal. A korong címe A Föld hangjai. A lemezhez lemezjátszót, ahhoz pedig használati utasítást is mellékelt a NASA 1977-ben.




