Ezért tarolnak az invazív ragadozók

Az MTA kutatóinak köszönhetően kerültünk egy lépéssel közelebb a rejtély megoldásához.

„Az elmélet szerint az invazív ragadozók sikerességének az az oka, hogy a prédaállatok nem vesznek tudomást róluk, mert nem tekintik őket ragadozóknak. Nem menekülnek el időben, így sokkal nagyobb eséllyel esnek áldozatul – folytatja Hettyey Attila. – Az elmélet tetszetős, de bizonyíték valójában nagyon kevés van rá. Arra utalnak a korábbi eredmények, hogy a prédaállatok, esetünkben az ebihalak ragadozóelkerülő viselkedésének vannak öröklötten rögzült elemei, de az egyes ebihalak saját maguk is tanulnak, ingereket társítanak a ragadozó jelenlétéhez.”

A hipotézis teszteléséhez a kutatók békapetéket gyűjtöttek természetes élőhelyekről, és a belőlük kikelő ebihalakat használták a kísérlethez. A ragadozó halak tényleges jelenlétére ugyanakkor nem volt szükségük a kísérlethez. Ennek oka, hogy a természetes vizek a kavargó iszap és a vízi növényzet miatt úgyis olyan átlátszatlanok, hogy a prédák alig látják a ragadozót. A vizuális ingerek helyett ezért sokkal inkább támaszkodnak a kémiai jelekre, magyarul a szagra. Így a kísérletben részt vevő ebihalakat elég volt a rablóhalak szaganyaginak kitenni. Összesen tíz halfaj szagának hatását tesztelték: négy sügér-, négy harcsa- és két pontyalkatú fajt. Utóbbiak nem esznek ebihalat, rájuk kontrollként volt szükség.

A szagminták forrásai között voltak őshonos ragadozóhalak, amelyek a békákkal egy helyen élnek. Emellett olyan invazív halak is, amelyek régebben, százhúsz éve érkeztek Magyarországra, aztán olyanok, amelyek csak az utóbbi években jelentek meg, és olyanok is, amelyek nem élnek az ebihalak felmenőivel egy élőhelyen. Az ebihalak – minthogy peteként kerültek a laboratóriumba – a kísérlet előtt nem találkozhattak semmilyen hallal. A kutatók azt figyelték, hogy az ebihalak a szag hatására mutatják-e a tipikus ragadozóelkerülő viselkedések valamelyikét – ilyenkor vagy ledermednek, vagy menekülőre fogják.

Az eredmények igazolták az előzetes feltevéseket. A pontyok szagára rá sem hederítettek, ez nem is meglepő. Az ebihalakra nézve sokkal aggasztóbb, hogy ugyanúgy nem foglalkoztak az eredeti lakhelyüktől messze élő és a nemrégiben érkezett invazív ragadozók szagával sem. Ezekkel szemben a bennszülött és a régen, több mint egy évszázada hozzánk érkezett idegen származású ragadozók kémiai ingereire azonnal megváltozott a viselkedésük, és egyértelműen veszélyforrásként ismerték föl őket.

A kutatócsoport azt is kimutatta, hogy ha az őshonos ragadozókat nem ebihalakkal, hanem szúnyoglárvákkal etették, akkor a szaganyagaikra – pontosabban a ragadozók mellől vett vízmintára – az ebihalak nem reagálnak ragadozóelkerüléssel. Tehát az ebihalak számára csak azok a ragadozók számítanak veszélyesnek, amelyek korábban már ettek ebihalat. Ez viselkedésökológiai értelemben előnyös lehet, hiszen a legtöbb ragadozó úgynevezett keresőképpel vadászik. Ez azt jelenti, hogy időlegesen egyfajta zsákmányra szakosodik, és azt keresi mindenhol. A célpréda jellegzetességeit – ez a keresőkép – villámgyorsan kiszúrja a sok zavaró inger közül is. Viszont ez azzal jár, hogy minden mást ignorál. Tehát hiába ehetné meg az ebihalat is, ha éppen nem azt keresi, a békaivadékok viszonylagos biztonságban érezhetik magukat mellette.

Még számos részlet nem ismert e jelenség magyarázatához. Nem tudjuk, hogy az ebihalak ragadozófelismerése mekkora részben nyugszik genetikai alapokon, és pontosan mekkora szerepe van benne az egyéni tanulásnak. Az sem ismert, hogy van-e olyan kémiai különbség a helyi és az invazív ragadozók szaganyagai között, amely indokolhatná az ebihalak eltérő reakcióit. Emellett az ebihalak nem is feltétlenül a ragadozó emésztése során felszabaduló vegyületeket ismerik föl. Amikor vízmintát vesznek a hal mellől, ebbe a vízbe óhatatlanul bekerülnek a nemrég elfogyasztott zsákmányállatokból – például más ebihalakból – származó szövetek, például vér, bőrcafatok.

Az ebihalak erre is érzékenyek lehetnek, hiszen ha egy hal mellett sok ebihal pusztul el, az legalábbis nyugtalanító jel lehet.