Mint kifejtette: annyi bizonyos, és már ismert tény, hogy az empátia – hasonlóan minden más humán funkcióhoz – megfelelő agyrészek aktivitásához köthető. Korábban az empátiát úgynevezett funkcionális képalkotó eljárásokkal mérték. A módszer lényege, hogy a páciensnek empátiát kiváltó képeket mutatnak, miközben azt vizsgálják, hogy idegrendszerének melyik területén fokozódik a vérátáramlás, az ugyanis magasabb idegi aktivitásra utal, ami jelzi, hogy ezen a területen dolgozza fel az agy az adott információt. Az új kutatás célja az volt, hogy ellenőrizze: a különféle tesztekkel empatikusnak kimutatott emberek bizonyos idegrendszeri területein tényleg több idegsejt található-e – hangsúlyozta a kutató. Hozzátette: azt eddig is tudták, hogy az insula és az övtekervény aktiválódik, amikor valamit mélyen átél az ember; a kutatók most arra voltak kíváncsiak, összefügg-e ez az agy szerkezetével is. És úgy tűnik, hogy igen.
Korábban már nagyon sok kísérlet kimutatta, hogy az agy szerkezete még felnőttkorban is megváltozhat. Ha például sokáig és sokszor végzünk valamilyen mozgásos feladatot, akkor az ennek az irányításáért felelős agyi terület megnövekszik a többi rovására. Klasszikus példa erre a muzsikusoké, akiknél az ujjakat irányító idegrendszeri területek jóval nagyobbak, mint azoknál, akik nem zenélnek. Az idegrendszer tehát a felnőtt élet során is képes plasztikus átalakulásra, akár mérhető módon is megváltozhat az idegnyúlványok nagysága és sűrűsége.
Acsády László szerint is fejleszthető az empátia. Mint mondta, nagyon sok kutatás arra enged következtetni, hogy bár ez nagyon komplex és bonyolult érzés, az állatoknál is megfigyelhető, még olyan „egyszerűbb” lényeknél is, mint az egerek. Korábban kimutatták, hogy az emberekhez hasonlóan náluk is az övtekervény felelős ezért az érzésért. Ha egy egér látja, hogy a társa bajba került, ő maga is megijed, de ha kikapcsoljuk az empátiáért felelős agyterületet, az érzés teljesen elmúlik. A párban élő egerek minél jobban megszokták társukat, annál jobban megijednek, ha az bajba kerül, vagyis egyre empatikusabbak lesznek vele. Ez azt jelenti, hogy az empátia fejlődni, erősödni tud – még az egereknél is. Minden valószínűség szerint ez az embernél is így van, de ezt további kísérletekkel kellene igazolni – mondta Acsády László.




