Megvan, miért tűnt el a lepra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Évente 200 ezer embert sújtott, majd szőrén-szálán eltűnt a lepra. A tudósok rájöttek a betegség eltűnésének okára.

kn
2013. 08. 15. 17:05

A szakemberek végül arra a megállapításra jutottak, hogy az emberi szervezet vált ellenállóbbá a betegséggel szemben. „Minden adott volt, hogy természetes szelekció induljon meg: a vírus rendkívül erős prevalenciája és a betegek elszigetelése a társadalomtól” – mondta Steward Cole. Emlékeztetett arra, hogy a leprások – állapotuk miatt – nem voltak képesek ugyanúgy szaporodni, mint az egészségesek. Vagyis azok nemzettek utódokat, aki ellenállóbbak voltak a betegséggel szemben és nem kapták el a kórt.

„Vannak más tanulmányok, amelyek azt mutatták, hogy az európaiak szervezete – genetikai okokból – jobban ellenáll a leprának, mint a világ népességének fennmaradó része. Ez az okfejtés ugyanazon alapul, mint a mi hipotézisünk” – tette hozzá a kutató.

Azon túlmenően, hogy a felfedezés történelmileg érdekes, az EPFL szerint a kutatás fontos szerepet játszhat a leprajárványoknak és a betegség kórokozójának jobb megértésében. „Az eljárások, amellyel feltártuk a DNS-szekvenciát, a valaha alkalmazott legpontosabb módszerek között vannak” – emelte ki az egyetem. A közhiedelemmel szemben a lepra csak kevéssé fertőző, ahhoz hogy valaki elkapja, nagyon szoros fizikai közelség és a betegekkel való gyakori találkozás kell.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.