A szakemberek rábukkantak egy másik ismeretlen, nagyjából azonos korú faj fosszíliájára is, amelyet szintén a Haramiyoidea csoportba soroltak, de új nemzetségként. Az Arboroharamiya nevű lény fogazata alapján növényevő lehetett. Alsó állkapcsának mindkét oldala egyetlen csontból állt, ami jobban hasonlít a modern emlősökére, mint a hüllők állkapcsára. Testének felépítéséből a szakemberek arra következtetnek, hogy fákon élt.
Hogy megállapítsák a törzsfejlődésben elfoglalt helyét, a szakemberek több mint ötven különböző, már kihalt emlős 400 anatómiai jellemzőjét vetették össze. Ezek alapján az emlősök családfájára helyezték, és feltételezik, hogy az emlősök mintegy 228-201 millió évvel ezelőtt jelentek meg a földön.




