Ennek ellenére sem a nagy lélekszámú kutatások, sem pedig a laboratóriumi vizsgálatok nem mutattak ki értékelhető kockázatot a mértékletesen fogyasztott kávé és a szívaritmia között. Sőt, a Kaiser Permanente egészségügyi intézmény kutatásának ajánlása szerint azok az alanyok között, akik négy csésze kávét ittak naponta, szignifikánsan ritkábban fordult elő az aritmia. És végül, ha mégis azt tapasztalja, hogy egy kávé elfogyasztása után szívdobogás lesz, a szakértők szerint ez nem ok arra, hogy az aritmiától való félelmében felhagyjon a mértékletes kávézással.
Több olyan tanulmány is napvilágot látott már, amely összefüggést talált a kávéfogyasztás és a 2-es típusú diabétesz kockázatának csökkenése között. Egy olyan kutatást is ismerünk, amelyik ezt a kapcsolatot a koffeinmentes kávé esetében is kimutatta, amiből arra lehet következtetni, hogy a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát nem a koffein mérsékli.
Majdnem 500 000 résztvevője volt annak az óriási kutatásnak, amelyben a kávéfogyasztók megnövekedett stroke-kockázatát szerették volna bizonyítani, ám ez nem sikerült. Ellenkezőleg. A végeredmény azt mutatta ki, hogy a napi 1-3 csésze kávét elfogyasztók között a stroke kockázata határozottan csökkent. Egy frissebb, Japánban elvégzett kutatás szerint a napi 1 csésze kávé – vagy 4 csésze zöld tea (ami arrafelé sokkal gyakoribb) – felhörpintése a megfigyelt 13 év alatt 20 százalékkal csökkentette a stroke kockázatát.
Több nagy létszámú kutatás igyekezett összefüggést találni a kávéivás és a koszorúerek megbetegedéseinek magasabb kockázata között – sikertelenül. Sőt, nők esetében kifejezetten óvó hatást állapítottak meg. Szinte mindig ez történik, mert a nagy tömegben sokan vannak, akik nem a megfigyelt viselkedés átlagos formáját mutatják. Valószínűleg akadnak olyan egyedek, amelyek egy genetikai mutáció eredményeként lassan bontják le a koffeint. Az ő esetükben a kávéfogyasztással megnövekedhet a koszorúerek megbetegedésének kockázata. Amikor a genetikai tesztek már szinte mindennaposak lesznek, sokkal könnyebb lesz megállapítani, hogy kik azok, akik lassan dolgozzák fel a koffeint.




