Kiállítás nyílik Farkas Bertalan űrhajós tárgyaiból

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós különleges tárgyait, ereklyéit, fotóit is láthatják az érdeklődők a százhalombattai Matrica Múzeumban.

tt
2013. 04. 03. 13:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első magyar űrutazás 33. évfordulója tiszteletére rendezett tárlaton egyebek mellett Farkas Bertalan szkafanderét, hálózsákját, kesztyűjét, sőt, az űrbe vitt ételeit is megtekintheti a közönség – számolt be a részletekről Dobos Ágnes, a múzeum sajtóreferense.

A rendhagyó tárgyakat maga a volt űrhajós, a ma már nyugállományú dandártábornok mutatja be, miután előadást tart a százhalombattai Széchenyi szakközépiskola diákjainak, és a városházán találkozik a település polgármesterével is.


A kiállítás születésének előzményeiről Dobos Ágnes elmondta, hogy a múzeum ismeretterjesztő előadás-sorozatára hívta meg Farkas Bertalant, aki nagy sikert aratott az űrutazásáról szóló beszámolójával. Ekkor merült fel a tárlat ötlete. A volt űrhajós iránymutatásai alapján keresték meg a kiállítási anyag összeállításában segítőket, közöttük több múzeumot és űrkutatással foglalkozó céget, de egyetemek és Farkas Bertalan barátai is bekapcsolódtak az előkészítő munkába. A cél az volt, hogy a hazai és a nemzetközi kutatások eredményeiből is ízelítőt kapjon a közönség – magyarázta a sajtóreferens.

A szeptember 15-éig látogatható tárlat segít rávilágítani például arra: mi mindent köszönhetünk a nemzetközi és hazai kutatásoknak akár a kommunikáció, akár a közlekedés, az ipar, vagy a mezőgazdaság területén – fűzte hozzá.



Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor indult a világűrbe Csillagvárosból a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén (Magyarország a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe). Az űrhajó május 28-án kapcsolódott össze a Szaljut–6 űrállomással, majd a két asztronauta június 3-án tért vissza a Földre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.