1907-ben Szergej Blazskó orosz csillagász egy érdekes jelenséget fedezett fel az RW Dra csillag fényváltozásaiban. Azt találta, hogy a csillag a számítottnál hol előbb, hol később érte el a legnagyobb fényességét. Néhány évvel később Harlow Shapley magánál az RR Lyrae csillagnál vette észre, hogy a fényváltozás nagysága is ciklikusan változik. Azóta kiderült, hogy az RR Lyrae típusába tartozó pulzáló változócsillagok mintegy felénél felfedezhető a Blazskó-effektusnak elnevezett jelenség. Az effektus magyarázatára már jó néhány elméletet gyártottak és vetettek is el a csillagászok.
A már szinte reménytelennek tűnő probléma iránt azonban az utóbbi időben ismét felélénkült az érdeklődés. Ez kifejezetten az űrtávcsövek megjelenésével elérhető, hihetetlen pontos és folytonos adatoknak köszönhető. Olyan finomságokra derült fény, mint a kisebb és nagyobb ciklusok váltakozásának megjelenése, illetve további kisebb, eddig soha nem látott változások a fényességben. Kiderült az is, hogy a pulzáció fázisa nem változik feltétlenül összhangban fényességbeli hullámzással.
Mindezeket figyelembe véve a kutatók nemlineáris effektusokat gyanítanak a háttérben, amelyek akár kaotikus viselkedést is eredményezhetnek. Meggyőző bizonyíték azonban erre még nincs. A káosz tudományos értelemben egy olyan szabálytalannak tűnő viselkedésforma, amely a rendszert egyértelműen leíró törvények ismeretében sem előrejelezhető. Kaotikus viselkedés minden olyan rendszerben felléphet, melynek leírásához legalább három független változót kell használnunk, amelyek a lineáristól eltérő módon, egymás vagy önmaguk szorzataként jelentkeznek az egyenletekben. Ilyen rendszerek a pulzáló változócsillagok is.
A kisebb és nagyobb ciklusoknak az RR Lyrae csillagokban is megfigyelt váltakozása a káoszelméletből jól ismert perióduskettőződés jelensége. A perióduskettőződött állapotból a rendszer kis változtatással kaotikus állapotba juthat. Nemlineáris dinamikai módszerekkel a kaotikus viselkedés kimutatható és mértéke meghatározható. Azt már sikerült igazolni, hogy a pulzáció (tehát nem maga a Blazskó-effektus) a hidrodinamikai modellekben képes kaotikussá válni. A következő lépés magának a Blazskó-effektusnak a vizsgálata. Elméleti számítások már utalnak rá, hogy maga a hosszú távú fényváltozás is kaotikussá válhat a pulzációs módusok közti rezonanciák hatására, de igazolásukhoz a megfigyelési adatokban is ki kell mutatni ugyanezt.