Méterrudak a Tejútrendszer túloldalán

Távolságmérésre is használható pulzáló változócsillagokkal térképezték fel a Galaxis külső peremvidékét a Nappal ellentétes oldalon.

Szabó Róbert
2014. 05. 25. 18:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Saját csillagvárosunk szerkezetének megismerése nagy kihívást jelent, hiszen a Galaxis középpontjának és síkjának irányában átláthatatlan por- és gázfelhők takarják el műszereink elől a kilátást. Ezen az elektromágneses spektrum hosszabb hullámhosszait felhasználva, infravörös és rádióhullámok alkalmazásával segíthetünk. Galaxisunk spirálszerkezetét az atomos hidrogén eloszlásának rádiótartományban történt megfigyelésével sikerült feltárni. A Tejútrendszer középpontján túli tartományok azonban így is rejtve maradtak (1. ábra). Néhány jel arra utal, hogy a spirálkarokat rejtő korong komponens, amit eddig laposnak hittünk, a Galaxis peremvidékén kiszélesedik, és ráadásul ki is hajlik ebből a síkből, éppen úgy, mint ha egy frizbi egyik szélét felfelé, másik végét lefelé görbítenénk. Egy friss eredmény új módszert ad a csillagászok kezébe a kérdés vizsgálatához.

A Michael W. Feast (Fokvárosi Egyetem Csillagászati Tanszéke) vezette kutatócsoport olyan cefeida változócsillagokat talált egy korábbi égboltfelmérés, az OGLE adataiban, melyek Galaxisunk központi kiöblösödésének irányában, de azon túl rejtőznek. E pulzáló csillagok többé-kevésbé szabályos összehúzódásának és kitágulásának periódusa szoros kapcsolatban áll a csillag abszolút fényességével, ezért első rendű távolságindikátorok. A látszó fényességet megmérve ugyanis kiszámíthatjuk az objektum távolságát. A csillagok periódusa 1,2 és 3,8 nap közé esett, távolságuk átlagosan 50 ezer fényévnek adódott, de az egyik objektum 70 ezer fényévre található tőlünk.

Mind az öt változócsillag a Tejútrendszer síkjától nagy távolságban van, megerősítve azt a feltevést, miszerint Galaxisunk korongja kifelé haladva meggörbül és megvastagszik (2. ábra). Az elméletek szerint ezért a jelenségért az univerzum egészét kitöltő, galaxisunkat is körbevevő sötét anyag a felelős. A galaxisok peremén ugyanis kevesebb csillag van, így a sötét anyag hatása érvényesül, s az elképzelések szerint ez torzítja el a Galaxis síkját alkotó látható anyag szerkezetét. Mivel a cefeidák viszonylag nagy tömegű és csillagászati értelemben fiatal objektumok, ezért keletkezésük a galaktikus korongban kellett, hogy végbemenjen. Éppen ezért az öt új csillag megfigyelt helyzete csak akkor érthető, ha maga a Galaxis korongja (más néven diszkje) hajlik ki ekkora távolságra.

A vizsgálatban a legnagyobb nehézséget – nem meglepő módon – a csillagközi fényelnyelés okozta, ami nem csak a fényességet csökkenti, de az objektumok színét is megváltoztatja. A vörösödés becsléséhez több hullámhossz-sávban mérték a cefeidák fényességét, mozgásuk jellemzőire pedig spektroszkópiai megfigyelések révén derítettek fényt. A dél-afrikai és japán kutatókból álló csoport a Dél-Afrikai Csillagászati Obszervatórium (SAAO) távcsöveit, köztük a 10 méter tükörátmérőjű SALT-ot használta (3. ábra).

 

A legújabb eredmények jelentősége abban áll, hogy közvetett információt kaptunk a sötét anyag eloszlásáról. Azt viszont továbbra sem tudjuk, hogy mi alkotja, hiszen a gravitáción kívül más kölcsönhatását eddig nem sikerült kimutatni. A kutatók műszereit és fantáziáját is próbára tevő rejtélyes hiányzó anyagot valószínűleg egzotikus részecskék formájában kell keresnünk, hisz a csillagászati méretű és tömegű objektumok (pl. fekete lyukak) megfigyelt száma közel sem elég a kielégítő magyarázathoz. Ugyanakkor a most talált bizonyítékok valószínűleg a galaxisok fejlődését leíró modellekre is nagy hatással lesznek.

Az eredmények a Nature 2014. május 15-ei számában jelentek meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.