Egy kő okozta a kínai holdjáró vesztét

Mozgásra a kínai holdjáró, a Jáde Nyúl már nem alkalmas, elektromos erőforrása kimerülőben van.

2014. 07. 21. 9:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy kővel való ütközés miatt vált működésképtelenné januárban a Jáde Nyúl kínai holdjáró, mely nemsokára végleg felmondhatja a szolgálatot – számolt be a Hszinhua hírügynökség.

„A holdjárónak számos, előre nem látott problémával kellett megküzdenie, mely a Hold hatalmas kövekkel borított felszínén való közlekedési nehézségekben mutatkozott meg leginkább” – mesélte a részletekről a hírügynökségnek Csang Jü-hua, a sanghaji űrtechnológiai akadémia kutatója, a holdjáró egyik főtervezője. A hatkerekes Jáde Nyúl a terepen való navigálás közben egy kőnek csapódott, amely egy hónappal decemberi landolása után kijavíthatatlan mechanikai problémákat okozott. „Korábban a tudósok azt gondolták, a rendkívül alacsony hőmérséklet lehetetleníti el energiaellátását, mára a szakemberek túlnyomó többsége valószínűbbnek tartja az ütközést” – fogalmazott Csang.

A holdjáró, bár január óta kétszer is „elaludt”, teljesen működésképtelenné vált, továbbra is „életben van”, vagyis teleszkópjával adatgyűjtést végez, és az információkat továbbra is képes a földi bázisra visszaküldeni. „Mozgásra, holdjárásra ugyanakkor a Jáde Nyúl nem alkalmas, elektromos erőforrása kimerülőben van, s egy idő után nem lesz képes napelemeivel újratölteni magát” – fogalmazott Csang.

A holdjáró meghibásodása a további missziókat is befolyásolja. A Csang\'o–4 űrszondát az idén tervezték a Jáde Nyulat Holdra juttató Csang\'o–3 után küldeni, ezt kénytelenek voltak 2015-re halasztani. Az eredeti tervek szerint a holdfelszín vizsgálatának céljával űrbe küldött Csang\'o–5 misszió 2017-ben indult volna, a legvalószínűbb, hogy ez is legalább egy évvel tolódik.

A Jáde Nyúl a Csang\'o–3 űrszonda fedélzetén tavaly december végén érkezett meg a Holdra. A kínai űrszonda leszállásával Kína történelmet írt, az űrjáró nemzetek sorába lépett. A teljesen kínai fejlesztésű technológia felhasználása mellett a misszió a helyszínnel is úttörővé vált: a Csang\'o ugyanis a Szivárvány-öbölbe érkezett meg, melyet korábban még egyetlen nemzet sem térképezett fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.