Szárazság Brazíliában

Egy kiszáradó víztározó űrfelvételen – ilyen volt, ilyen lett.

Frey Sándor
2014. 11. 06. 21:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyzet São Paulo városában és környékén a legrosszabb, ahol mintegy 20 millió ember él. Az évi csapadékmennyiség 300-400 milliméterrel kevesebb a szokásosnál – írta meg az Űrvilág. A víztározó mostanra kapacitásuknak csak 3-5%-áig vannak telítve. Egyiküket, a Jaguari nevűt mutatja az amerikai Landsat-8 földmegfigyelő műhold OLI (Operational Land Imager) műszerének két felvétele. Az első 2013. augusztus 13-án készült, s a tározó már akkor sem volt tele. A part mentén vékony világos színű sávok jelzik, hogy a víz nem éri el a szokásos magasságot.

 

A második, idén augusztus 3-án készített űrfelvételen már a part menti csíkok széles sávokká nőttek. A víz színárnyalata is eltérő, világosabb, szinte zöldes. Ez az üledék miatt van, illetve a sekélyebb vízen át jobban befolyásolja az összképet a tó feneke.

 

A Jaguari az egyike annak az öt tározónak, amelyek São Paulo és környéke lakosságának felét látják el ivóvízzel. A Landsat-8 képnek készítése óta tovább apadt a víz, a tároló feltöltöttsége 12%-osról októberre 4%-osra esett. A szárazság a decembertől februárig tartó, normális esetben csapadékos nyári időszakban kezdődött. Ekkor a szokásoshoz képest harmada-fele annyi eső esett. Később is alatta maradt a csapadékhozam az átlagos értéknek. Brazília délkeleti részén a fontos mezőgazdasági termények, a kávé és a cukornád hozama is megsínyli a szárazságot, s gyakran akadozik a vízszolgáltatás. Az ország nagyvárosai és a lakosok sincsenek felkészülve az ilyen szárazságok kezelésére, amik pedig megfelelnek a klímaváltozási modellek előrejelzéseinek.

Hasonló írások olvashatók az Űrvilág oldalán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.