Négy szupernóva, és mégis egy? Pont ilyet talált egy amerikai vezetésű kutatócsoport most novemberben a Hubble-űrtávcsővel folyó megfigyelési programok során gyűjtött adatokban – olvashatjuk az Űrvilág.hu űrkutatási portál cikkében.
A felfedezés igen különleges. A lehetőségre először egy Sjur Refsdal nevű norvég asztrofizikus hívta fel a figyelmet egy 1964-ben megjelent tanulmányában. Az ő tiszteletére a mostani felfedezést jegyző kutatók informálisan az SN Refsdal nevet adták a szupernóvának. Az első híradás a gyors lefolyású csillagászati jelenségeket közlő The Astronomer's Telegram című internetes kiadványban jelent meg.
A gravitációs lencsehatás jól ismert, az általános relativitáselmélet által előrejelzett csillagászati jelenség. Oka a térnek a nagy tömegű objektumok által okozott görbülete. Az ilyen előtérobjektum közvetlen közelében elhaladó, például egy távoli galaxisból érkező fénysugár észrevehetően elhajlik. Emiatt a megfigyelő úgy látja, hogy a sugárzás más-más irányokból érkezik: a háttérobjektum képe megtöbbszöröződik, vagy speciális esetben egy úgynevezett Einstein-gyűrűvé torzul. Minél nagyobb tömegű az előtérobjektum, annál erősebb lehet a lencsehatás.
Háttérgalaxisok vagy fényes aktív galaxismagok képének torzulására, megtöbbszöröződésére számos példát ismerünk. A Hubble egyik kutatási programjában a MACS J1149.6+2223 jelű galaxishalmaz vidékét figyelik. Ez a tőlünk körülbelül 5 milliárd fényévnyire levő képződmény sűrűn tartalmaz nagytömegű galaxisokat, így nagy az esélye, hogy itt gravitációs lencsézést tapasztalnak. 2012-ben épp errefelé fedezték fel a jelenleg ismert legtávolabbi galaxist. A lencsehatás ugyanis fel is erősíti a háttérforrás fényét, így egy normális esetben észrevétlenül maradó, halvány, messzi galaxist is detektálhatóvá tehet.
Az SN Refsdal látványos csillagrobbanásának fénye 9,4 milliárd évvel ezelőtt indul el felénk, és most érkezett meg. De a négy „változatban” nem teljesen egy időben, mivel a fényutak a gravitációs lencsehatás miatt kicsit különböző hosszúságúak. Ez a jelenség pedig módot ad arra, hogy az időkésések és a fény felerősödésében tapasztalható különbségek megmérésével a világegyetem tágulását leíró kozmológiai modell egyik fontos paraméterét, a tágulás ütemére jellemző Hubble-állandót precízen megmérjék, továbbá a lencséző galaxis tömegeloszlását feltérképezzék – beleértve az egyébként láthatatlan (vagyis elektromágneses sugárzást ki nem bocsátó és el nem nyelő) sötét anyagét. A szupernóváról egyelőre nem készült színkép, aminek alapján meg tudnák állapítani, hogy milyen típusba tartozik.
További híreket a témában az Űrvilág oldalán olvashat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!