A start időpontja december 19-én, magyar idő szerint 5.43-kor volt – számolt be az Űrvilág. A Kondor-programot Oroszország indította, tulajdonképpen a felderítő Almaz műhold programjának folytatásaként . A Kondorok akár elektrooptikai, akár apertúraszintézis elvén működő radaros (sar) felderítő és térképező berendezésekkel felszerelhetők, tervezett élettartamuk három-öt év, tömegük egy tonna körül van.
Oroszország már indított Kondor műholdat hadserege számára, 2013 júniusában, az eszköz kicsit csökkentett képességű – polgári-katonai – változatát exportra is ajánlja, erre utal a névben az E betű. A mostani műhold az első pályára került exportváltozat.
A műholdról sok mindent nem lehet tudni. Megrendelője a hírek szerint a Dél-afrikai Köztársaság. Az biztos, hogy a sar-változaton működő radar az S-sávban térképez, és a letapogatott földfelszíni sáv legnagyobb szélessége 10 kilométer. Feltételezik, hogy három üzemmódja van. Leszűkített nyalábbal, azaz folt üzemmódban a felbontás körülbelül 1-2 méter lehet, ami elegendő például egy felderített hajó típusazonosításához. Felderítéshez rendelkezésre áll még a szalag üzemmód körülbelül 1-3 méteres, illetve térképezéshez a ScanSAR elnevezésű üzemmód, 5-30 méteres felbontással.