Célja felé halad a japán űrszonda

A hatéves missziója közepén járó Hajabusza–2 december 3-án került a legközelebb a Földhöz

MTI
2015. 12. 14. 21:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Hajabusza–2 hintamanőverrel növelte meg keringési sebességét, hogy elhagyja a Földet” – mondta el Cuda Juicsi, a japán űrhivatal (JAXA) projektmenedzsere. A szervezet hétfői közlése szerint a szonda, amely a Földhöz hasonlóan a Nap körül keringő pályán haladt, december 3-án 3100 kilométerre közelítette meg a Földet, majd irányt változtatva, a bolygó gravitációs erejét kihasználva felgyorsult – ez az úgynevezett hintamanőver, amelyet az űrhajók gyakran használnak fel arra, hogy üzemanyagot spórolva teljesítsenek hosszú távú missziókat.

A hatéves missziója közepén járó szonda így állt rá arra a pályára, amely a 300 millió kilométerrel távolabb lévő 1999 JU3 jelű, de október óta a Rjugu nevet viselő aszteroidához vezet.

A JAXA bemutatta azt a fotót is, amelyet a Hajabusza–2 manővere után, december 4-én készített a Földről 340 ezer kilométeres távolságból.

Az űrszondát 2014 decemberében indították útnak, hogy kőzetmintákat gyűjtsön a 900 méter széles kisbolygóról. A tervek szerint az eszköz 2018-ban éri el a Rjugut, és 2020 végén tér vissza a Földre. A japán űrhivatal várakozásai szerint a Hajabusza–2 vizet és szerves anyagot is tartalmazó kőzetmintákkal tér vissza, amelyek segítenek a földi élet eredetének és a Naprendszer történetének feltárásában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.