Trump visszatérne a Holdra, és elindulna a Marsra is

Az elnök által aláírt dokumentum nem említ határidőt a tervek megvalósítására, és a költségekről is hallgat.

MTI
2017. 12. 12. 5:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Egyesült Államok ismét embert küldene a Holdra, az égitestet pedig jövőbeli Mars-küldetések kiindulópontjául használná fel – Donald Trump amerikai elnök ennek megfelelő politikai irányelvet írt alá hétfőn, amelyben utasította az amerikai űrkutatási hivatalt (NASA), hogy összpontosítson újra az emberes űrküldetésekre.

Az irányelv értelmében az amerikai kormány e célok megvalósítása érdekében szorosan együttműködik majd magáncégekkel és más államokkal is. Az elnök beszédében kiemelte: 1972 óta ismét amerikai űrhajósok léphetnek a Holdra. Mint mondta: „Ezúttal nem csak zászlónkat és lábnyomaikat hagyják ott, hanem lerakják az alapjait egy lehetséges Mars-missziónak, és talán egy nap azon túli számos más világ felé irányuló küldetésnek is.”

A Donald Trump által aláírt dokumentum ugyanakkor nem említ időkeretet az ambiciózus tervek megvalósítására, és a költségekről is hallgat. Trump az irányelvet az utolsó Hold-misszió 45. évfordulója alkalmából írta alá, mások mellett Buzz Aldrin űrhajós társaságában, aki második emberként léphetett a Hold felszínére 1969-ben akkori parancsnokát, a 2012-ben elhunyt Neil Armstrongot követően.

Japán kész aktívan részt venni az amerikai űrkutatási tervek megvalósításában, amelyek keretében ismét embert küldenének a Holdra, illetve a 2020-as évek végére állandó űrállomást hoznának létre az égitesten – jelentette a Kyodo japán hírügynökség kedden, az űrkutatási kérdésekben illetékes stratégiai stáb közleményére hivatkozva, amelynek ülésén Abe Sindzó kormányfő elnökölt.

A tokiói vezetés fontolgatja, hogy japán asztronautát küldjön a nemzetközi küldetés keretében a Holdra, emellett a misszió sikeréhez technológiai eszközökkel, egyebek mellett távirányítású teherűrhajókkal és a kozmikus sugárzás ellen védő berendezésekkel járulna hozzá.

Az Egyesült Államok egy a Hold körüli pályán keringő űrállomást tervez, hogy azt a többi között a Marsra tervezett utakhoz egyfajta támaszpontként használja. Emellett a Hold felszínén is kialakítanának egy másik állomást, amely projekt felkeltette Japán érdeklődését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.