Az alaptörvény XXVII. cikke kimondja, mindenkinek joga van a szabad mozgáshoz és a tartózkodási helye szabad megválasztásához.
A nagykörúti kerékpársávok, a Lánchíd lezárása, a pesti rakpart ügye, a P+R-parkolók építésének elhanyagolása csak néhány eset, amely azt mutatja, hogy Budapest hanyag vezetése miatt a fővárosi lakosok és más, Budapesten közlekedő személyek közlekedéshez fűződő alapjoga rendszeresen sérül.
Karácsony Gergelynek és közvetlen munkatársainak, köztük a BKK Zrt. igazgatósága elnökének, Draskovics Tibornak, a Gyurcsány-kormány egykori miniszterének egyszerűen nincs közlekedési koncepciója.
Jelen pillanatban még sem a fővárost vezető ellenzéki pártoknak, sem a Fidesz–KDNP-nek nincs hivatalos főpolgármester-jelöltje. Karácsony Gergely újraindulna, ennek érdekében megkezdte kampányát. Ennek első látható jele a budapesti lakógyűlés volt, amelyben a főváros lakói egyebek mellett közlekedési kérdésekben is szavazhattak. A baloldal legerősebb pártja, a Gyurcsány Ferenc vezette DK szeretne önálló főpolgármester-jelöltet. A Donáth Anna vezette Momentum részben a főpolgármesteri, részben számos kerületi polgármesteri helyért korán megkezdte kampányát.
A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje máig ismeretlen, a médiában számos név forog. Az idő sürget.
Véleményem szerint olyan főpolgármester-jelöltet kell találni, aki egyaránt népszerű a Fidesz–KDNP törzsszavazói, a fideszes és a centrista (szabadelvű konzervatív, illetve jobbra nyitott liberális), valamint azon ideológiamentes szavazók körében, akiket csak a közlekedés és más praktikus kérdések érdekelnek.
A főpolgármester-jelöltnek Budapest sajátosságai miatt önálló, a Fidesz brüsszeli kampányától elkülönülő kampányt kellene folytatnia, és lehetőség szerint független főpolgármester-jelöltként kell indulnia, akit a kormánypártok támogatnak. Karácsony Gergely (más okok mellett) azért tudta legyőzni a nála sokkal kompetensebb városvezető Tarlós Istvánt, mert Tarlós neve mellett megjelent a fővárosban nem egyértelműen népszerű kormánypártok logója.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!