Az elnökválasztáshoz közeledve sorra jelennek meg az amerikai agytrösztök javaslatai a következő Trump-adminisztráció politikájára vonatkozóan. Májusban az America First Policy Institute (AFPI) jelentetett meg egy kötetet, amely fölött balgaság lenne elsiklani. Az AFPI-t – mely az Alapjogokért Központ együttműködő partnere – 2021-ben hozták létre Donald Trump kormányának volt tagjai, azzal a nem titkolt céllal, hogy előkészítsék a jogi, intellektuális és szakpolitikai táptalajt az elnök visszatéréséhez, illetve sikeres kormányzásához. Munkájuk legfrissebb gyümölcse Az amerikai nemzetbiztonság „Amerika az első” megközelítésében címet viselő tanulmánysorozat, amely összegzi az új Trump-kormányzatra váró legfontosabb feladatokat, kézzelfogható lépéseket ajánl, és leszögezi:
„Kijev, Washington és a világ érdeke, hogy legyen tűzszünet, és béketárgyalások kezdődjenek Oroszországgal.”
Ha az Ukrajnáról szóló fejezet forgatása közben az a benyomásunk támad, hogy ezt magyar konzervatívok is írhatták volna, az érzés távolról sem megalapozatlan. Az AFPI szoros kapcsolatot ápol a hazai jobboldallal: tavaly született egy határvédelemről szóló szakpolitikai tanulmányuk, melynél az Alapjogokért Központtal együttműködve a Magyarországtól ellesett jó gyakorlatokra támaszkodtak. A kézikönyv szerzői között megtaláljuk Chad Wolfot, aki nem csupán az előző kormány helyettes belbiztonsági minisztere volt (és minden bizonnyal egy magas poszt várományosa januártól), de a CPAC Hungary egyik visszatérő sztárvendége is. Ellie Cohanim neve is feltűnik, aki magas rangú diplomataként szolgált az előző kormányzatban, rengeteget tett az Ábrahám-megállapodások nyélbe ütéséért, és az Alapjogokért Központ meghívására többször járt hazánkban.
A kötet Ukrajnáról szóló fejezetét Keith Kellog tábornok és Fred Fleitz jegyzik. Előbbi a hadsereg többször kitüntetett, nyugalmazott tábornoka és Mike Pence alelnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt. Fleitz a Nemzetbiztonsági Tanács kabinetfőnökeként és Donald Trump tanácsadójaként tevékenykedett.
Elkötelezett amerikai hazafiakról van tehát szó, akik megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyek a nemzetbiztonság terén, és a geopolitikai realizmus talaján állva egész életüket arra tették fel, hogy az USA érdekeit érvényesítsék a világban. Sokat elárul, hogy az ukrajnai konfliktus rendezése terén a kezdeményezésük szinte szóról szóra megegyezik a magyar állásponttal, mely azonnali tűzszünetre és tárgyalásokra szólít fel.
A tanulmány bevezetőjében leszögezik azt, amit a magyar diplomácián kívül szinte senki nem mer nyíltan kimondani:
„Az ukrajnai háború egy olyan elkerülhető tragédia, amelyet Biden elnök alkalmatlansága idézett elő.”
A konfliktus kitörését Joe Biden két módon is megakadályozhatta volna: határozottabb fellépéssel elrettenthette volna a Kremlt a kalandorpolitikától, ám 2022 első heteiben az eltökéltség nyomát sem mutatta. A háborúnak tárgyalások útján is elejét lehetett venni, ami ugyan kompromisszumokkal járt volna (elsősorban az ukrán NATO-tagság terén), ám a határozott washingtoni fellépés mellett egy semleges, de lényegesen erősebb, saját érdekeit önállóan védelmezni képes Ukrajna egyszerre felelt volna meg az amerikai érdekeknek és az oroszok minimális igényeinek. Ehelyett Biden gyengeséget mutatott, miközben Moszkvával értelmetlen szájkaratéba bonyolódott.
Joe Biden és csapata nem mérték fel helyesen sem a Nyugat valós érdekeit, sem a Kreml elszántságát és katonai potenciálját. Utóbbit kezdetben vészesen túlbecsülték, 2023 nyara óta pedig felelőtlenül alul. Nem számoltak a szankciós politika negatív hatásával a Nyugatra nézve, és nem látták előre Oroszország ütésállóságát. Bident a liberális, woke elit fanatizmusa vezette a racionalitás helyett. A baloldali Fehér Ház politikája „nem egy észszerű stratégia volt, hanem egy remény, melyet az érzelmek tápláltak”.
Az elhúzódó konfliktus számos negatív következménnyel jár, melyek elkerülhetetlenül beszűkítik Washington mozgásterét. A tanulmány rámutat arra, hogy a folyamatos eszkaláció hirtelen vezethet a háború elmélyüléséhez és kiszélesedéséhez.
„Az amerikaiak túlnyomó többsége kételkedik abban, hogy az USA létfontosságú érdekei forognak kockán az ukrajnai háborúban. Aggódnak az amerikai katonák bevonódása miatt és tartanak attól, hogy az Egyesült Államok olyan proxyháborúba keveredhet Oroszországgal, amely atomháborúba torkollhat. Szerintük egy olyan tervre van szükség, amely véget vet a harcnak”
– írják.
Az idő tehát nem Kijevnek dolgozik. A demokraták ennek ellenére képtelenek olyan elképzeléssel előrukkolni, mely lezárná a konfliktust. Pedig a Fehér Házban és a washingtoni biztonságpolitikai elitben sokan tisztában vannak azzal, hogy Ukrajna nem győzhet egy elhúzódó attríciós – egymás felőrlését célzó – háborúban. A Biden-kormányzat továbbra is elutasítja a béketárgyalásokat. Szerintük a háború egy zsarnokkal szembeni fellépésről és a globális demokrácia védelméről szól. Ám nem tudják elmagyarázni, hogy Ukrajna katonai és pénzügyi támogatása miként érné el e célokat.
Kellog és Fleitz úgy véli, hogy miután a konfliktus holtpontra jutott, és az egyik fél – minden jel szerint az ukrán – teljes kimerüléséig tartó háborúvá vált, a további eszkaláció nem szolgálja senki érdekét, és azonnali tűzszünetre van szükség.
Annál is inkább, mivel a Nyugat és Oroszország közt fennálló proxyháború egyre szorosabbra fűzi az együttműködést a Kreml, Teherán, Phenjan és Peking között, ami már most is a kelleténél jóval nagyobb fejfájást okoz azoknak, akik az USA valós érdekeit tartják szem előtt.
A szerzők Donald Trumpot idézve azt írják:
„Ideje felhagyni a gyilkolással, kezdjünk azon gondolkodni, hogyan tudunk minél több életet megmenteni, ahelyett, hogy a további pusztításon törnénk a fejünk.”
A tárgyaláshoz azonban első lépésként helyre kell állítani azokat a diplomáciai csatornákat, melyeket a Biden-kormányzat (és az európai háborúpárti elit) a használhatatlanságig erodált, azáltal, hogy infernális gonosznak állítják be az orosz vezetést. Érdemes megjegyeznünk, hogy hazánk az egyetlen olyan nyugati ország, mely a válság közepette is megőrizte a kommunikációs csatornákat Moszkva felé, így közvetítőként léphet fel az új amerikai adminisztráció és az oroszok között.
Kellog és Fleitz szerint a béketárgyalásokat még a háború jelenlegi fázisában érdemes megkezdeni, amíg a frontvonalak viszonylag merevek.
A vezető szerepet pedig Washingtonnak kell játszania, hisz csak Amerika képes olyan rendezést elérni, amely megfelelő hitelességű, elfogadható garanciákat nyújt, ezáltal tartósnak bizonyulhat. Ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy engedményeket kell tenni: Ukrajnának huzamosabb ideig le kell mondania a NATO-csatlakozásról, és a békefolyamat végén fel kell számolni a szankciókat is.
Ma még a világháború szélén táncolunk, és mély aggodalommal várjuk a washingtoni NATO-csúcs fejleményeit, még annak tükrében is, hogy a szövetség elfogadta és írásba adta hazánk nem résztvevő státusát bármely ukrajnai műveletben. Ám egyértelmű, hogy van egy másik Amerika is, amely – ha Donald Trump vezetésével visszatér a Fehér Házba – jó eséllyel elhozhatja a békét. A jegyzőkönyvben pedig tüntessük fel: a magyaroknak végig igazuk volt.
A szerző az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője
