„Vannak politikusok az EU-ban, sőt még ebben a régióban is, akik a háborúért nem a megszállót, hanem a megszállottat hibáztatják a háborúban. Nem Putyin vágyát a hatalomra, hanem Ukrajna szabadságvágyát okolják a történtekért – fogalmazott az Európai Bizottság vezetője. – Ezért azt akarom kérdezni tőlük: hibáztatták valaha a magyarokat a szovjetek 1956-os inváziójáért?” – tette fel a kérdést, majd azt mondta, a Kreml viselkedése pont ugyanúgy jogsértő és rettenetes volt, akkor mint ahogy most is az.
Ursula von der Leyen szavai ezek. S miközben normális ember olvassa, egyszerűen nem tudja eldönteni, ez a nyomorult senki ilyen gátlástalanul és lenyűgözően aljas és becstelen, vagy ennyire lefegyverzően ostoba és hülye. Esetleg egyszerre mindkettő? Igen, mindkettő. Ez tette alkalmassá arra, hogy az Európai Bizottság elnöke legyen, a mai Európa egyik vezetője.
2015-ben írtam ezeket a sorokat Putyinnak, amikor Budapestre látogatott – érdemes ideidézni most, mert aktuálisabbak, mint valaha:
„Tisztelt elnök úr!
[…] Most várom önt. Mert most önnek van igaza. Ez az első és a legfontosabb, amit el kell mondanunk. Önnek van igaza majdnem mindenben. Leginkább abban, hogy nem hagyta Oroszországot elveszni. Van egy pillanat Mihalkov Szibériai borbélyában, amikor Tolsztojék a többiekkel leteszik a katonai esküt a cár előtt, és eskü után díszlépésben elvonulnak az ünnepi emelvény alatt. S amikor a díszlépést verő kadétoknak be kell venniük a kanyart, az egymás mellett állók menet közben egy pillanatra észrevehetetlenül összeakasztják a kisujjukat, hogy egyenesen tudják tartani a sort.
Az a pillanat nekem Oroszország, elnök úr. S persze a »zapoj« bája… Amit úgyis hiába magyaráznánk bárkinek is Nyugaton…
Tudja, elnök úr, én azért félem önöket. Okom van rá, ezer. Nekem is, a népemnek is, a hazámnak is. Paszkijevics, Zsukov, Hruscsov, Brezsnyev. Ők az okok. És a legkisebb nagynéném gyerekágyába bújt nagyanyám, amikor önök megérkeztek Budapestre felszabadítani bennünket. Oda bújt a nagyanyám, hogy elkerülje a megerőszakolást. Aztán később egy kicsivel egy tatárképű orosz katona majdnem agyonlőtte nagyapámat, mert észrevette, hogy belepisil a vécébe. És kiderült, hogy a tatárképűek akkor már vagy egy hete onnan ittak, mert még soha nem láttak angolvécét, és azt hitték, az a falikút.
Igen. »Oroszország messze van. Oroszország hegyeken túl van.« Mindezért félem önöket, elnök úr. És végtelenül megnyugtat a tudat, hogy nincs közös határunk. De most önöknek van igazuk, elnök úr, majdnem mindenben. És legyen biztos benne, hogy nekünk is igazunk van. És tudjon arról is, hogy akik most ön és Oroszország ellen hőzöngenek itt minálunk, azok remekül kijöttek a Szovjetunióval, és helyeselték, amikor a Szovjetunió legázolt bennünket ’56-ban.