Ezer agyhalott

Az Ezer halott nevű kampány még a baloldalon is kiverte a biztosítékot néhány józanabb szereplőnél.

Néző László
2020. 10. 21. 6:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Párbeszéd – egyszerűen senkik vagytok!” – így reagált az egyik kommentelő Szabó Tímeáék közösségi médiás kampányára, amelyben a párt a koronavírus-járvány alatt elhalálozott embereket felhasználva próbált újra kormányellenes hangulatot kelteni.

Az Ezer halott nevű kampány még a baloldalon is kiverte a biztosítékot néhány józanabbul gondolkodó szereplőnél. Tudjuk, a hazai baloldal mindenre képes a kormány áhított megbuktatására, lejáratására, de a halottakat is belevonni ebbe a politikai játszmába olyan aljasság, amely még tőlük is szokatlan. Itt van ez az említett Párbeszéd elnevezésű politikai sejtés; a matematikában – leegyszerűsítve – sejtésnek nevezzük azt az állítást, amelynek igazsága még nem bizonyított, de valószínű.

A Párbeszéd is pont ilyen, létezése egyelőre nem bizonyított, de valószínűleg van, egyszer majdnem ismertem valakit, akinek egy távoli ismerőse állítólag rájuk szavazott, de nem biztos. Szóval itt van ez a matematikailag és politikailag csak sejtés szintjén létező Párbeszéd és annak társelnöke, Szabó Tímea. A másik társelnöke egyébként az álmodó Karácsony Gergely, aki ugyan megígérte, hogy ő nem lesz pártvezető, de aztán máshogyan hozta az élet. Most azt ígéri, nem lesz újra miniszterelnök-jelölt, mert neki Budapesttel kell foglalkoznia. Kétségtelen, a rovarhotelekkel meg a sárga festékekkel évekig el lehet bíbelődni. Csak össze ne keverje őket. De ne aggódjunk, a haza fényre derül, Szabó Tímea készen áll mindenre, pártja őt jelöli kormányfőnek, amennyiben lesz arrafelé előválasztás.

Szóval Szabó Tímea. Remélem, a főpolgármester komolyan beszélt, mert, ahogy mondják, ez viccnek azért durva lenne. Ez ugyanis az a Szabó Tímea, aki a járvány kezdete óta a legócskább és leggátlástalanabb álhírekkel sikongatja teli a világot. Ő volt az, aki már tavasszal arról hazudozott, hogy az egész kerek világon nálunk halnak meg a legtöbben, miközben az unióban is kevés ország rendelkezett jobb halálozási statisztikával. Ő állt szinte először az MSZP-s kamuvideó mellé, lájkolta, terjesztette, felszólalt a parlamentben miatta, s mikor kiderült, hogy az egész egy ordas hazugság, mit tett? Bocsánatot kért vajon?

Nem biza, azóta is naponta ontja magából a rémületes féknyúzokat, s mint látjuk, újra a halottak miatt átkozza a kormányt. Mintha minden koronavírusos beteget Orbán Viktor ölne meg személyesen. Holott Magyarország még mindig jól áll a halálozások számában a járvány egészét tekintve, jobban, mint a nálunk gazdagabb uniós országok jelentős része. Igaz, az ilyen gátlástalan, egybites gondolkodású, agyhúgyköves baloldali politikusoknak az igazság sohasem számított. Persze egyetlen ember elvesztése is sok, de a járvány itt van velünk, világszerte, s nem a magyar kormány, de tudósok hadserege sem tud egyelőre mit kezdeni a vírussal.

Aki viszont politikusként a halottak miatt támadja a kormányt, annak nemcsak a lelke, de az elméje is sötét. Mert nem a kormánynak árt, nem őket hitelteleníti, hanem a magyar egészségügyet. Azokat az orvosokat, ápolókat és mindenkit, aki részt vesz a betegek gyógyításában, akik minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek, akik mindent megtesznek, hogy a járványt a lehető legkevesebb áldozattal vészeljük át. Az ilyen ember nemcsak miniszterelnöknek nem való (mondjuk, nem is lesz belőle sohasem), de mezei politikusnak sem. A Párbeszéd tényleg senkik gyülekezete, és szót sem érdemelnének, ezt az egyet azonban nem engedhetjük. Tehát el a kezekkel a halottainktól, senki nem használhatja őket kampánycélokra! S habár a magyar egészségügy kivá­lóan teljesít, agyhalott politikusokat még ők is képtelenek meggyógyítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.