London ünnepnapjai

Mit jelentett a harmincadik nyári olimpia Londonnak? A legegyszerűbb választ Matt, a Daily Telegraph népszerű karikaturistája adta meg, miközben még javában tartott a gigászi sportfesztivál.

Hazatérő férj mondja lelkendezve a feleségének: „Mintha nem is Londonban lennék! Senki nem panaszkodik, mindenki mosolyog, idegenek is szóba állnak egymással.” Pedig mintha hét évvel ezelőtt nem is ünnepelték volna sok ezren a Trafalgar téren a bejelentést, hogy London kapta a 2012-es nyári olimpiát, éveken át duruzsolták, hogy semmi nem lesz kész idejében, leáll a közlekedés Londonban, a megnyitó- és a záróünnepség a kutyája sem lehet majd a pekinginek, elfuserálták a jegyek elosztását, túl sokba kerül az egész cécó, nem lehet gondoskodni sem a versenyzők, sem a közönség, sem London biztonságáról, megint a fenekünkre fog verni a fél világ, nem lesz se pénz, se posztó, és így tovább.

Talán ennek köszönhető, hogy London ma boldogabb, mint bármikor a második világháború vége óta. Minden károgást meghazudtolva olyan világsikernek bizonyult a megnyitó-, de még inkább a záróünnepség, hogy a legközelebbi téli olimpiát rendező oroszok máris felkértek a londoni események rendezésében részt vevő több brit céget az együttműködésre 2014-ben. A 9,3 milliárd fontos befektetés nyomán a következő négy évben több mint 13 milliárd fontnyi hasznot várnak az infrastrukturális fejlesztéstől és a sok száz, jó benyomásokkal hazatérő üzletemberrel az olimpia hetei alatt folytatott tárgyalásoktól. A londoni színházak, szállodák, szórakozóhelyek, vendéglők tele voltak külföldi látogatókkal, miközben a tavalyi ugyanezen két és fél hetes időszakhoz képest öt százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el a fővárosban.

Érdekes fejlemény, hogy az olimpiai események sikerében nagy érdemeket szerző hetvenezer önkéntes példáján felbuzdulva máris több mint százezren jelentkeztek önkéntes segítőmunkára iskoláknál, sportkluboknál. A látogatók és a külföldi versenyzők is dicsérték a buzgó, örökké vidám, egyenruhás önkéntesek segítségét a tájékozódásban a hatalmas Olimpiai Parkban, az utcákon, a vasúti és a metróállomásokon, a repülőterek utasépületeiben. A tömegközlekedés felülmúlta önmagát, és rengetegen vették igénybe Boris Johnson főpolgármester kerékpárkölcsönzőit. A forgalom akadálytalanságához az is hozzájárulhatott, hogy az utakon ideiglenesen kijelölt olimpiai sávok miatt, amelyeket hatalmas bírság terhe mellett tilos volt a felhatalmazó olimpiai jelvény nélkül használni, szinte senki nem mert autóval bemenni a városba.

Az általános ünnepi hangulatban annak is része volt, hogy az olimpia szinte monopolizálta a médiát. Harmadik hete nincs lap, amelynek első oldalát ne ez uralná: először az aggodalom, hogy minden jól megy-e, majd később a dobogós britek könnyesen mosolygó képei (megdőlt a tévhit, hogy az angolok nem sírnak), végül az elképesztő záróünnepség óta a jóleső visszatekintések. Minden más háttérbe szorult: a kormánykoalíció ellentétei, az afganisztáni háború, az iráni földrengés, a moszkvai tüntető lányok pere, az amerikai elnökválasztási kampány – minderről úgy nem illett beszélni, mint esküvőn a menyasszony tyúkszeméről.

Hogy mi marad az ünneplés után? 10 800 új lakás az olimpiai faluban és környékén. Huszonkilenc aranyérem. Büszkeség, hogy London, az egyetlen város, amely harmadszor rendezett nyári olimpiát, megállta a helyét.