Senki sem időmilliomos, valóban vészhelyzet van, a lehető leghamarabb kell cselekedni – figyelmeztette nemrég az unió vezetőit a Nemzetközi Valutaalap igazgatója, utalva az euróövezet súlyos és elhúzódó gazdasági visszaesésére. Christine Lagarde nem véletlenül kongatta meg a vészharangokat.
A válságkezelésre eddig bevetett bankóprés hatása csak átmeneti lehet, rövid egérút a kilábalási tervek elkészültéig. Pénzt ugyanis tonnaszámra nyomtathat az Európai Központi Bank, a Bank of England, a svájci jegybank és az amerikai Fed, egyszer ennek a hatása is kifullad. De mi lesz utána? Lázasan keresik Európában a menekülési útvonalakat, de amíg nem találják meg a gazdaságélénkítés mikéntjét, addig is marad feladatként a költségvetések ráncba szedése. A takarékossági politikának ma nincs alternatívája egész Európában, és valószínűleg az Egyesült Államokban is kibontják az igazság részleteit az elnökválasztási kampány lezárultával.
Mindebből nekünk tanulságul szolgálhat, hogy a gazdaságunk háromnegyedét meghatározó export megrendeléseinek zömét a jelenleg stagnáló vagy recesszióba süllyedő Európától kapjuk. A friss előrejelzések szerint ezért jövőre mindössze egyszázalékos növekedésre van kilátásunk, miközben hat-hét százalékos kamattal kell törlesztenünk az előző két ciklus alatt felhalmozott adóssághalmazt. Nem nehéz kiszámolni, hogy mindez csak további takarékossági intézkedésekkel lehetséges, körülbelül annyival, amennyi az adósságszolgálat és a növekedés között tátongó szakadékot áthidalhatja.
És aki most erre azt találná mondani, hogy „elmúltnyolcévezni” könnyű, annak ajánlom, kérdezze meg a bankját, hogy a korábban felvett hitelének visszafizetését megtagadhatja-e azzal a nyomatékos érvvel, hogy ne mutogassanak már visszafelé. Egy kísérletet talán megér. Kényszerhelyzet miatt kellett kidolgozni a kormány pénteken nyilvánosságra hozott takarékossági csomagját, ám ezért a kényszerhelyzetért nem ez a kormány felel.
Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Veres János az állam nevében vette fel a nemzetközi kölcsönöket, értük nem ad más jótállást, garanciát, csak az állam – azaz mi, adófizetők.
A 400 milliárd forintot kitevő intézkedésekből máris levonhatjuk a jegybank tranzakciós adóját, amit Brüsszelben Simor András elnök kérésére azonnal megfúrtak, pedig elvileg igenis lehetséges, hogy a nemzeti bankban hatszázalékos kamaton heverő több ezer milliárd forintnyi kötvény után a kereskedelmi bankok is fizessenek egy ezreléknyi terhet. (Máshol ennek a felét sem kapják meg haszonként.) A jegybanki híres „függetlenség” árát most ismét a társadalommal fizettetik meg, így lett a lakosságra háruló egy ezrelékből végül háromezrelékes illeték – mindannyiunk és a jegybank legnagyobb örömére.
A csomag ugyanakkor cáfolja azt a szlogent, miszerint „a kormány a gazdagokat segíti”: a legjobban kereső rétegeket érintő társadalombiztosítási plafon eltörlése onnan vesz el, ahonnan még lehetséges. A másik fontos üzenet az uniós pályázatok állami önerejének csökkentése, amellyel a kormány nemcsak spórol, hanem a forráshiány miatt elakadt fejlesztéseket is kihúzhatja a kátyúból.
A takarékosság nagy vesztesei egyértelműen a pedagógusok lettek. Nemcsak hogy egy évvel később kapják meg az életpályamodellel járó béremelést, de most kell megküzdeniük a közoktatási átalakításokkal járó nehézségekkel is. Érdemes lenne meghallgatni a szakmai véleményeket a változtatásokkal járó felesleges adminisztrációról, többletmunkáról és a papíron jól festő, de a gyakorlatban megvalósíthatatlan előírásokról. Mert nem csak a béremelés elhalasztásával lehet vérig sérteni társadalmi rétegeket.
origo.hu
Így néz ki, ha Magyar Péter úgy gondolja, bármilyen nőt megkaphat
