Az összefüggéstelenül, egybefolyó szavakkal, artikulálatlanul előadott, zagyva szövegelés közben egy üres flakont lóbált, hadonászott, hangja el-elcsuklott. Lehet, hogy ezek is a show kellékei, de talán sosem láttuk őt még ennyire rossz állapotban. Most még a vonatbaleset utáni műsíráson és az avasi lakótelepnek leadott valóságshow-n is túltett. A szűk kis Orsó utcában lévő Nagy Imre-ház elé ácsolt óriáspulpitusánál összeverődött 40-50 fős „tömegben” már Klára asszonyt sem lehetett látni, igaz, kárpótlásul ott volt „pogácsás” Szűcs Erika, akire annak idején az ország munkaügyi és szociális ügyeit bízta. Gyaníthatóan nem a véletlen műve, hogy a volt kormányfő ennyire kivetkőzött magából. Nemrég tudta meg, hogy a még papíron sem létező ellenzéki összefogásból kihagyják, sőt, a selyemzsinórt egy súlytalan figurával, a kendermagos Juhász Péterrel küldték el neki. Dühe és csalódottsága bizonyos értelemben érthető.
Az ő köpönyegéből bújt elő a hozzá hasonló Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, akik pont annyira jellemesek és tisztességesek mint ő, csak a csomagolásuk jobb talán. Az előbbiből ő faragott államtitkárt, és együtt jártak a bíróságra Zuschlag-ügyben menteni a bőrüket. Utóbbiból pedig – egy szánalmas ál-szereplőválogatás – után ő csinált miniszterelnököt 2009-ben. A gond, hogy Bajnai és az MSZP elnöke is túlságosan beleszerettek a hatalomba, és mindenáron kormányfők szeretnének lenni. Ebben pedig ma már akadály a volt üzleti partnerük, bizalmasuk és mentoruk, aki Bajnait mindig a legbefolyásosabb pozíciókkal jutalmazta. 2006-ban neki adta a 8000 milliárd forint keretösszegű fejlesztési terv kezelését, ami – lássuk be – a lehető legjobb pozíció volt a kormányzatban. Bajnai Gordonnál kilincselhettek a szocialista nagypolitikusok a fejlesztési pénzekért, miközben a gazdaságpolitikáról ténylegesen a Gyurcsány–Kóka–Bajnai-trió döntött. Veres János szabolcsi szocialista kiskirályba több betyárbecsület szorult, amikor volt üzlettársát és kampányfinanszírozóját, a színesfém-kereskedő Kabai Károlyt a már említett országos pszichiátriai és neurológiai intézetből (OPNI) vitték el bilincsben. Akkor Veres úgy fogalmazott a meghökkent médiának, hogy a többéves börtönbüntetésre ítélt Kabait nem tagadja meg.