Higgyük el, hogy őszintén meg akarta tisztítani az igazságszolgáltatást az egyre inkább elszaporodó kétes ügyektől. Ezért olyan embert nevezett ki a legfelső bíróság és a belügyminisztérium élére, akik képesek kipucolni Augiász istállóját, ráadásul maga bátorította hivatalba lépésekor a szintén feddhetetlennek tartott legfőbb ügyészt a rendteremtésre. Necas valójában nem is nagyon tehetett mást, hiszen kormányával az élen a politikai elit annyira lejáratta magát, hogy magára valamit adó politikus vagy lép, vagy a cinizmusba menekül. Ő lépett, s azóta komoly hivatalt viselő politikusok sora bukott le. Ezért mindenképpen elismerést érdemel. Ami viszont az elmúlt napokban történt, az már inkább tragikomikus. Valahol még sajnálni is lehetne ezért Necast, ha nem ő lenne az ország miniszterelnöke. A hatalomtól megszédült, nem mellesleg a kormányfővel a munkakapcsolatnál a hírek szerint jóval intimebb viszonyt ápoló kabinetfőnöke ugyanis nemcsak a válófélben lévő Necas feleségét, de a korrupciós ügyekben érintett fontos személyek sorát is megfigyeltette a titkosszolgálatokkal. S ha ez nem lett volna elég, Jana Nagyová azt is elérte a belé a jelek szerint fülig szerelmes kormányfőnél, hogy a tenyeréből evő lobbisták érdekeinek megfelelően nevezzen ki minisztereket, államtitkárokat és az állami cégek élére vezetőket. S innen a történet már túlságosan is szirupos, már-már latin-amerikai ahhoz, hogy apró félmosoly nélkül lehessen követni.
Pedig érdemes lenne komolyan venni, hiszen térségünkben messze nem egyedülálló esetről van szó. Ne szépítsük, a korrupció, a rendszert működtető kommunista múlt öröksége jó két évtizeddel a rendszerváltás után is jelentős mértékben meghatározza a jelenünket. Ráadásul ideológiai hovatartozástól függetlenül szinte már mindenki el-eljátszadozott a könnyen jött pénz nyújtotta lehetőségekkel. A korrupciónak eleve melegágya volt a korántsem mindenütt teljesen megtisztult politikai rendszer, amelyet csak tetézett a régióban megindult privatizáció. Nemrégiben bukott bele ebbe a szlovén exkormányfő, Janez Jansa, ítélték el a volt horvát miniszterelnököt, Ivo Sanadert, a drogcsempészektől zsebelt be rendszeres juttatást a bolgár belügyminiszter jobbkeze, épített látványos karriert és sikeres futballcsapatot a hároméves börtönbüntetését a minap megkezdő román Gigi Becali, de a valamivel jobb helyzetben lévő Lengyelország egykori rendszerváltóit, köztük Adam Michniket is megszédítette a Rywin-ügyben a pénz. Nem kerülte el a botrány a most regnáló Polgári Platformot sem, amelynek mértékadó politikusai némi tőkéért cserébe a szerencsejáték-iparnak kedveztek volna. Az esetek nagy részében szereplők voltak a titkosszolgálatok is, amelyek Magyarországon is vissza-visszaéltek lehetőségeikkel és kiváltságos helyzetükkel, az ügyek többségét pedig kéz kezet mos alapon leplezték el az egymással szemben álló politikai erők, hogy aztán ugyanezt a kártyát adott esetben ki-kijátsszák a másik fél ellen is. S hogy ne csak a volt szocialista országokat ostorozzuk, ne felejtsük el, a megvesztegetési ügyekben élen jártak az osztrák közvetítők.
Ez a mocsár húzza most egyre mélyebbre a cseh kormányfőt, aki jó érzékkel vagy naivan – most már mindegy – sokat tett azért, hogy országában megálljt parancsoljanak az állami javak határt nem ismerő elkótyavetyélésének, a tisztességtelenségnek. S tipikus közép-európai jelenségként ugyanez a Petr Necas nem akarja felismerni, hogy a történetnek vége, akarva vagy akaratlanul, de eljátszotta a politikai hitelét.
Stier Gábor
