Mint az Állatfarmban: négy láb jó, két láb rossz. Magyarország két lábon áll, és nem megy le kutyába, sem disznóba, de hát ez nem jó. Minek is ember módra két lábon állni a valóság talaján? Négy lábra kell ereszkedni, mert az jó. Kinek jó? Nekünk, magyaroknak biztosan nem, mert gyámság alá akarnak helyezni minket. Azt szeretné az európai baloldal, hogy a handabandázó Cohn-Benditekre, a cinikus-céltudatos Viviane Redingekre, a megszállott agitátorként viselkedő Verhofstadtokra függesszük áhítatos tekintetünket, és az országunkat a gödörből mégiscsak kirángató kormányt, a miniszterelnököt, családfelfogásunkat, keresztény gyökereinket tagadjuk meg, és ha tizenkilencszer írnak rólunk ostobaságokat egy jelentésben, akkor azt tizenkilencszer cáfoljuk meg. (Sajnos, ezt nem én találtam ki, ezt egy hazánkat támadó EP-képviselő szó szerint így javasolta. S még csak észre sem vette, abszurd követelése ellentmond a józan észnek, az egyenlő jogok elvének és a demokratikus vita szabályainak egyaránt.)
De ki a vesztes? Mi magyarok azok vagyunk, mert a baloldali többségű Európai Parlament döntése nyomán tegnap elfogadtákaz elfogult és tárgyi tévedésektől hemzsegő Tavares-jelentést Magyarországról. Akkor hát ki győzött Strasbourgban? Az európai baloldal? Látszólag.
Lehet, hogy ma még vereségnek érzékeljük a letromfolás és az igazságtalanság okozta sebeket hazánk testén. Egy idő múlva azonban – néhány hónap? néhány év múlva? – világos lesz, hogyaz Európai Parlament július 2-i plenáris ülésevalójában nem is Magyarországról szólt. Hogy nem „magyar ügy” volt itt, hanem „magyar ürügy”. S tegnap a Tavares-jelentés jóváhagyásával egyetemben az Európai Unió saját erőtlenségéről, úttévesztéséről adta ki önként a látleletet.
Akiben nincs erő, az erőszakos. Az EP erőszakos volt Orbán Viktorral és Magyarországgal szemben. Ezt az erőszakosságot láthattuk Cohn-Bendit és Guy Verhofstadt viselkedésében. Nézzük meg ágálásukról a felvételt úgy, hogy levesszük a hangot (a Miniszterelnök.hu honlapon újra nézhető az egész EP-vircsaft). Elképesztő, hogyan változik meg Cohn-Bendit arca műfelháborodása, fröcsögő üvöltözései után néhány pillanattal, amint kielégülten hátradől székében, és élvez. Élvezi a rontást, a rombolást, élvezi annak tudatát, hogy le fogják szavazni a magyar utat pártoló képviselőket.
A számok elég érdekesek: a Tavares-jelentést megszavazták 370-en, 249 képviselő nemmel szavazott, 82 tartózkodott. Ha összeadjuk a nemmel szavazók és a tartózkodók számát, akkor meglepően egyensúly közeli arányt kapunk (53 százalék aránylik a 47-hez), azaz néhány százaléknyi az eltérés. Pedig micsoda médiaenergiát fektettek az európai balliberálisok Magyarország eláztatásába! Ehhez képest a szavazási eredmény elég gyönge lett. A tartózkodók magas száma azt jelzi, hogy a Tavares-jelentés igazságosságában elbizonytalanodottak száma meglehetősen nagy, ha nem kívánják is megvallani véleményüket. A nagy elbizonytalanodásban Orbán beszédeinek kulcsszerepe volt, de még Szájer József fölindultságának is, amellyel a koncepciós perekben megvádoltak viszonválasz-lehetőségének analógiája jutott eszébe Ettől aztán az egész strasbourgi társaság kiborult, Martin Schulz magára hagyottan rázta a (vész)csengőt.
A botrány tehát, ha nem ad is róla hírt a balmédia, vagy elhazudja a lényeget, akkor is kitört. Köszönhetően annak, hogy Orbán Viktor odament, és elmondta, amit neki el kellett mondania. Többek közt nagyon fontos szavakat arról, hogy mivel Európa még nem tudja eldönteni, a válság átmeneti-e, vagy egy hosszabb hanyatlás korszaka elé nézünk, ezért úgy kell élnie és cselekednie egy tagállamnak, hogy a válság csak átmeneti lehessen. Magyarország megfeszített erővel ezt teszi, ezért kerülhettünk ki a túlzottdeficit-eljárásból.
Csalódtam volna az EP-ben, ha ezekre a szavakra gondolkodó emberek módjára reagáltak volna a beprogramozott képviselők, a pulóveres-kardigános hölgyek, fésületlen férfiak. Egy sötétkék blézere alatt enciánkék ingblúzt viselő hölgy – kell több? nem mond ez eleget? – elirigyelve Cohn-Bendit ordítozását, emelt hangon kérte számon a magyar miniszterelnöktől: minek ment oda az EP-be? (Tehát az a nagy demokrata, az tiszteli az európai értékeket, aki oda se megy egy wellnesshangulatú strasbourgi autodaféra.) Orbán úrnak mi volt a szándéka azzal, hogy idejött? Ön egy konfrontatív helyzetet teremtett! (Orbán kis mosollyal sűrűn, ironikusan bólogatott.) Azért jött ide, hogy megmutassa az otthoniaknak: én odamegyek, és megvédelek titeket? – kérdezte a dühtől enciánkékké vált hölgy. Ez utóbbi lehetőséget bűnként vetette Orbán szemére. Vajon miért? A miniszterelnöknek talán az lett volna a dolga, hogy demonstrálja a magyaroknak: én bizony nem dugom a fejem még egy fogatlan oroszlán torkába sem, és nem megyek oda a wellness-autodaféra?
Most még kisebbségben voltak azok, akik szégyellték magukat Magyarország megbüntetéséért. Akik meg is fogalmazták: a jövőben azokra a kérdésekre kellene koncentrálni, amelyek Európa számára a legfontosabbak. Indirekt leszólása volt ez a Tavares-jelentésnek.
Mert voltak, akik érezték: ma Magyarország került terítékre, holnap bármelyikünk.
És ez nem „egyesült Európa”. Ez maga a széthullás. Darabokra.
