Baráti autodafé

Mint az Állatfarmban: négy láb jó, két láb rossz. Magyarország két lábon áll, és nem megy le kutyába, sem disznóba, de hát ez nem jó.

Magyar Nemzet
2013. 07. 03. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint az Állatfarmban: négy láb jó, két láb rossz. Magyarország két lábon áll, és nem megy le kutyába, sem disznóba, de hát ez nem jó. Minek is ember módra két lábon állni a valóság talaján? Négy lábra kell ereszkedni, mert az jó. Kinek jó? Nekünk, magyaroknak biztosan nem, mert gyámság alá akarnak helyezni minket. Azt szeretné az európai baloldal, hogy a handabandázó Cohn-Benditekre, a cinikus-céltudatos Viviane Redingekre, a megszállott agitátorként viselkedő Verhofstadtokra függesszük áhítatos tekintetünket, és az országunkat a gödörből mégiscsak kirángató kormányt, a miniszterelnököt, családfelfogásunkat, keresztény gyökereinket tagadjuk meg, és ha tizenkilencszer írnak rólunk ostobaságokat egy jelentésben, akkor azt tizenkilencszer cáfoljuk meg. (Sajnos, ezt nem én találtam ki, ezt egy hazánkat támadó EP-képviselő szó szerint így javasolta. S még csak észre sem vette, abszurd követelése ellentmond a józan észnek, az egyenlő jogok elvének és a demokratikus vita szabályainak egyaránt.)

De ki a vesztes? Mi magyarok azok vagyunk, mert a baloldali többségű Európai Parlament döntése nyomán tegnap elfogadtákaz elfogult és tárgyi tévedésektől hemzsegő Tavares-jelentést Magyarországról. Akkor hát ki győzött Strasbourgban? Az európai baloldal? Látszólag.

Lehet, hogy ma még vereségnek érzékeljük a letromfolás és az igazságtalanság okozta sebeket hazánk testén. Egy idő múlva azonban – néhány hónap? néhány év múlva? – világos lesz, hogyaz Európai Parlament július 2-i plenáris ülésevalójában nem is Magyarországról szólt. Hogy nem „magyar ügy” volt itt, hanem „magyar ürügy”. S tegnap a Tavares-jelentés jóváhagyásával egyetemben az Európai Unió saját erőtlenségéről, úttévesztéséről adta ki önként a látleletet.

Akiben nincs erő, az erőszakos. Az EP erőszakos volt Orbán Viktorral és Magyarországgal szemben. Ezt az erőszakosságot láthattuk Cohn-Bendit és Guy Verhofstadt viselkedésében. Nézzük meg ágálásukról a felvételt úgy, hogy levesszük a hangot (a Miniszterelnök.hu honlapon újra nézhető az egész EP-vircsaft). Elképesztő, hogyan változik meg Cohn-Bendit arca műfelháborodása, fröcsögő üvöltözései után néhány pillanattal, amint kielégülten hátradől székében, és élvez. Élvezi a rontást, a rombolást, élvezi annak tudatát, hogy le fogják szavazni a magyar utat pártoló képviselőket.

A számok elég érdekesek: a Tavares-jelentést megszavazták 370-en, 249 képviselő nemmel szavazott, 82 tartózkodott. Ha összeadjuk a nemmel szavazók és a tartózkodók számát, akkor meglepően egyensúly közeli arányt kapunk (53 százalék aránylik a 47-hez), azaz néhány százaléknyi az eltérés. Pedig micsoda médiaenergiát fektettek az európai balliberálisok Magyarország eláztatásába! Ehhez képest a szavazási eredmény elég gyönge lett. A tartózkodók magas száma azt jelzi, hogy a Tavares-jelentés igazságosságában elbizonytalanodottak száma meglehetősen nagy, ha nem kívánják is megvallani véleményüket. A nagy elbizonytalanodásban Orbán beszédeinek kulcsszerepe volt, de még Szájer József fölindultságának is, amellyel a koncepciós perekben megvádoltak viszonválasz-lehetőségének analógiája jutott eszébe Ettől aztán az egész strasbourgi társaság kiborult, Martin Schulz magára hagyottan rázta a (vész)csengőt.

A botrány tehát, ha nem ad is róla hírt a balmédia, vagy elhazudja a lényeget, akkor is kitört. Köszönhetően annak, hogy Orbán Viktor odament, és elmondta, amit neki el kellett mondania. Többek közt nagyon fontos szavakat arról, hogy mivel Európa még nem tudja eldönteni, a válság átmeneti-e, vagy egy hosszabb hanyatlás korszaka elé nézünk, ezért úgy kell élnie és cselekednie egy tagállamnak, hogy a válság csak átmeneti lehessen. Magyarország megfeszített erővel ezt teszi, ezért kerülhettünk ki a túlzottdeficit-eljárásból.

Csalódtam volna az EP-ben, ha ezekre a szavakra gondolkodó emberek módjára reagáltak volna a beprogramozott képviselők, a pulóveres-kardigános hölgyek, fésületlen férfiak. Egy sötétkék blézere alatt enciánkék ingblúzt viselő hölgy – kell több? nem mond ez eleget? – elirigyelve Cohn-Bendit ordítozását, emelt hangon kérte számon a magyar miniszterelnöktől: minek ment oda az EP-be? (Tehát az a nagy demokrata, az tiszteli az európai értékeket, aki oda se megy egy wellnesshangulatú strasbourgi autodaféra.) Orbán úrnak mi volt a szándéka azzal, hogy idejött? Ön egy konfrontatív helyzetet teremtett! (Orbán kis mosollyal sűrűn, ironikusan bólogatott.) Azért jött ide, hogy megmutassa az otthoniaknak: én odamegyek, és megvédelek titeket? – kérdezte a dühtől enciánkékké vált hölgy. Ez utóbbi lehetőséget bűnként vetette Orbán szemére. Vajon miért? A miniszterelnöknek talán az lett volna a dolga, hogy demonstrálja a magyaroknak: én bizony nem dugom a fejem még egy fogatlan oroszlán torkába sem, és nem megyek oda a wellness-autodaféra?

Most még kisebbségben voltak azok, akik szégyellték magukat Magyarország megbüntetéséért. Akik meg is fogalmazták: a jövőben azokra a kérdésekre kellene koncentrálni, amelyek Európa számára a legfontosabbak. Indirekt leszólása volt ez a Tavares-jelentésnek.

Mert voltak, akik érezték: ma Magyarország került terítékre, holnap bármelyikünk.
És ez nem „egyesült Európa”. Ez maga a széthullás. Darabokra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.