A bohócforradalom bukása

Az Alkotmánybíróságnak nincs humorérzéke, de az is lehet, hogy túlságosan kifinomult a bírák ízlése a nevettetőnek szánt műfajok terén.

Magyar Nemzet
2013. 09. 25. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvény tehát alkotmányos és jogos, az igazságos volta azonban a közvéleményt is megosztotta annak idején, nem csak az AB-t mostanság. A döntés elsősorban a rendőröket, katonákat és tűzoltókat érintette, mert előírta, hogy akik korkedvezménnyel mentek nyugdíjba, és 57 évesnél fiatalabbak, azok vagy reaktiválják magukat, vagy a járandóságukból jövedelemadót fizetnek. Ez ma teljesen ésszerűnek tetszik, két évvel ezelőtt nem volt az, igaz, nem is így hangzott. A megbántott rendvédelmiek azt hangoztatták, hogy a kormány a szerzett jogaiktól akarja megfosztani őket, márpedig ők azon ígérettel kezdték annak idején a pályát, hogy 25 év szolgálati idő után beléphetnek a békés öregkorba, azaz nyugállományba vonulhatnak. Ez a többségük esetében a 43. életév betöltését jelentette, de például a katonai középiskolások már 39 évesen kérhették az öregségi nyugdíjat.

El akarják venni a szerzett jogokat, visszamenőleges döntéseket hoz a kormány – harsogott a tiltakozók kórusa, s bizonyos kívülállók is úgy érezték, hogy a kétharmad erőből megrövidítheti a rendvédelmiek veteránjait. Amikor Orbán Viktor elejtette azt a félmondatot, hogy „ne bohóckodjunk”, ugyanis nem a nyugdíjak megvonásáról volt szó, a tiltakozókban még magasabbra izzott az önérzet lángja, és bohócforradalmárokká minősítették magukat. A piros gömborrokkal a miniszterelnök érzéketlenségére és cinizmusára akartak utalni, hisz milyen vezető az, aki a nép fiainak kéréseit bohóckodásnak nevezi?

A lakosság jelentős része rokonszenvezett a bohócforradalom követeléseivel, annak ellenére is, hogy igazságérzetüket erősen sértette, hogy erejük teljében lévő, legszebb (többnyire) férfikorukat élő emberek nyugdíjba mennek, de a szerzett jog mégiscsak egyfajta társadalmilag elfogadott kiváltság. Kevésbé tetszett már, hogy az ország nehéz gazdasági állapotában egy inaktív réteg jelentős bevételekhez jut, mi több, harsányan lobbizik is érte, holott a valódi szolidaritás az lett volna, ha nem követelőznek, hanem megegyezésre törnek. S még kevésbé tetszettek a közvéleménynek a rendvédelmiek agresszív módszerei, hogy elfoglalták az Országház lépcsőit, ők, akiknek védelmezniük kellett volna az épületet. Őket kellett volna a tévészékházhoz küldeni 2006 őszén, jutott eszébe sokaknak, azt látva, hogy a fegyveres testületek tagjai szórakoznak a nemzet legfontosabb középületének bejáratát lezárva. Együtt éreztek az emberek a rendvédelmi dolgozókkal, némi fenntartásokkal. A kormány kommunikációja akkor is, mint oly sok más esetben, csődöt mondott. Ugyanis a nagy hangzavarban elsiklott egy alapvető információ, jelesen az, hogy szó nincs a nyugdíjak elvételéről, a járandóságok megvonásáról, csak éppen jövedelemadót kell fizetni belőle, magyarán: aki munka nélkül közpénzből részesül, az vegye ki a közteherviselésből is a részét.

A magyar rendek ragaszkodtak az adómentességükhöz mint szerzett jogukhoz. De ők legalább életüket és vérüket ajánlották fel helyette.

(Ugró Miklós)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.