A mindössze 1,3 százalékos éves drágulást mutató statisztikai adatokban már jól látszik a rezsicsökkentés: hét-kilenc százalékkal esett a háztartási energia, a víz, a csatorna és a szemétszállítási díj. Az alacsony infláció kiszámíthatóságot, a reálkeresetek öt-hat százalékos emelkedését, a vállalkozások számára jobb tervezhetőséget jelent. Emellett mozgásteret adott az árstabilitás felett őrködő jegybanknak a kamatszint mérséklésére, és a tegnap bejelentett 2000 milliárd forint keretösszegű új gazdasági élénkítőcsomag meghirdetésére. Az alapkamat olcsóbbá tette a banki hiteleket és az államadósság finanszírozását, míg a nullaszázalékos kamatú növekedési hitelprogram végre versenyt hozott a kereskedelmi bankok piacán.
Bár a baloldalinak mondott pártok nemrég még árrobbanással riogatták a jó népet, úgy látszik, nem sikerült nagyobb pénzromlást szuggerálni a statisztikákba. Ez azért nem olyan nagy baj. A rezsicsökkentést először hevesen ellenző „demokratikus pártok” mára eljutottak az 50 százalékos mérséklés kampányígéretéig, bár az még mindig nem világos, hogy kik is akadályozták őket ebben a szép törekvésükben a kormányzati éveik alatt. Helyette kaptunk tőlük egy tucat áram- és gázáremelést, holott Lendvai Ildikó volt elnök asszonyra nagyon jól figyeltünk, amikor elismételte, hogy „nem lesz gázáremelés”. Az alacsony inflációt hozó rezsicsökkentéssel kapcsolatban először hónapokig hallhattunk arról a hihetetlen társadalmi igazságtalanságról, amit ez az intézkedés gerjeszt a lakosság körében. Megtudhattuk, hogy pofátlanul jól járnak az uszodatulajdonosok (mint például az MSZP másik volt elnöke, Gyurcsány Ferenc), akik most olcsóbban úszkálhatnak, pezsgőfürdőzhetnek, miközben a nép nyomorog. Következett a diktatúráról szóló molinókampány a Tisztelt Ház üléstermében, amely bölcsen rámutatott, hogy utoljára a Kádár-rendszer vetemedett arra, hogy a hatóság beleszóljon a rezsiárakba, és lám, mire jutottak. Mindenesetre mindig érdekes, amikor egy kommunista utódpárt kommunistázik, és ilyen élmények mostanában naponta érik az embert.
A rezsicsökkentésre adott másik „baloldali” válasz a külföldi szolgáltató nagyvállalatok sajnáltatása volt: nem lesz elég beruházás, létbizonytalanságba kerülnek a szegény multik. Mivel ez sem ért semmit, gondolom, összeült a balliberális koalíció kommunikációs stábja, és gondoltak egy nagyot: ha nem sikerült eddig megakadályozni, akkor álljunk az élére. Így lehetett a rezsicsökkentésből szocialista kampánycél, és most, hogy a következő mérséklés csak 11,1 százalék lesz, azt követelik, hogy legyen több. Ha így haladunk, a választásokig eljuthatunk akár az ingyenes rezsi ígéretéig is, pont úgy, mint a BKV-jegyek esetében a főpolgármester-választás előtt.
Az alacsony infláció ugyanakkor nem feledteti azokat az éveket, amikor nagyszerűen el lehetett inflálni bármilyen béremelést (Medgyessy-kormány) vagy a költségvetési hiányt (Gyurcsány– Bajnai-kormányok).
Mert mi is történt, amikor tudatosan alultervezték az inflációt? Papíron óriási többletbevételre tett szert a kabinet, amiből – a „trükkök százaival” együtt – egy költségvetésnek kinéző álmérleget lehetett hazudni a választóknak. Évekig éltek ezzel a módszerrel, nem véletlen, hogy az unióban mindig éppen nálunk volt a legmagasabb az infláció, de még így sem sikerült egyetlen felzárkózási (konvergencia-) programot sem teljesíteni. Sőt, a Simor András vezette jegybank jó magasan tarthatta az alapkamatot, amin remekül kerestek a bankok, mert nyugodtan hivatkozhattak a magas inflációra. Majd egyszer ennek a kárát is kiszámolja valaki.
(Szabó Anna)
