Persze nem szabad igazságtalannak lennünk Barack Obamával szemben. Az Egyesült Államok nem abszolút monarchia, hanem régi polgári demokrácia, kissé korrodált struktúrával és állott tartalommal, illetve az ezekre jellemző megkövesedett, belterjes érdekrendszerekkel. Az elnöké a pódium, az ő szava száll a legmesszebbre, de távolról sem az egyetlen. Lépései javát ő is kényszerek között teszi. Ott van saját Demokrata Pártja, mely jövőre, a félidős választáson elveszítheti többségét a szenátusban is. Ott vannak az elnök – második ciklusról lévén szó inkább történelmi – bukásáért mindent megtevő ellenzéki republikánusok. Ott van a katonai-ipari-titkosszolgálati komplexum, mely az elmúlt 12 évben külön háborús büdzsékből is gazdálkodhatott és gazdagodhatott, most pedig meg kellene húznia a nadrágszíjat. És persze ott van az izraeli és a transzatlanti lobbi, melyeknek az Amerika Ázsia felé fordulását megszabó, tavaly kiadott elnöki stratégiai útmutatás aligha lehet az ínyére.
Ha Obama úgy másfél hét múlva belő Szíriába száz-kétszáz robotrepülőgépet (addigra javarészt kiürített kormányzati objektumokra), és ott megáll, a legkisebb rosszat választja, megőrizve tekintélyének maradékát. Ha az Aszad-rezsim, Irán, a Hezbollah, Oroszország ezt higgadtan viseli, talán megúszható az eszkaláció is. A baj csak az, hogy a történelemben már nagyon sok súlyos konfliktus bontakozott ki abból, hogy a kezdeményezők az „üzenet megértésére” és „megfontolt reakcióra” apelláltak. Hogy túl sok volt a „ha”.
Zord Gábor László
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!