Az év eleji hozamnál most többet kell majd fizetnünk a kötvény után, de ez az azóta megemelkedett amerikai kötvényhozamokkal magyarázható. A mostani sikeres aukció meghirdetése ráadásul jó stratégiai döntésnek bizonyult, mert hazánk kihasználta a kedvező piaci környezet lehetőségeit. Ráadásul nem volt vészhelyzet, mert az ország idei adósságfinanszírozása biztosítva van. A most bespájzolt összegekből a jövőre lejáró hiteleket lehet törleszteni. Azaz, csak átmenetileg emel az államadósság szintjén a most piacra dobott kötvény. Így nem kell temetni azt az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célt, amely az államadósság leépítéséről szól. A 2002-es választás után hatalomba jutó szocialista kormányok előszeretettel adósították el az országot, hogy így állják a jóléti rendszerváltás cechjét.
Mindez egyenes következménye volt annak, hogy hazánkat teljes kiszolgáltatottság mellett sodorta el a válság. A kígyó végül a saját farkába harapott, Gyurcsányék gigantikus méretű hitelcsomagról állapodtak meg a valutaalappal, az unióval és a Világbankkal. Jött a „fájni fog” időszaka, egymás után nyomták le a megszorításokat az emberek torkán. Amit Gyurcsány Ferenc nem tett meg, meglépte Bajnai Gordon miniszterelnökként: elvette a 13. havi nyugdíjat, faragott a családi pótlékoknál, a gyesen és a gyeden, megszüntette a távhő- és gázártámogatást, és a sort még lehetne folytatni. Bajnai most megint azt ígéri, ha hatalomra kerül, akkor átmenetileg rosszabb lesz, de majd később eljön az örök nyár korszaka. Ez sem meglepő, mert a baloldal évtizedek óta ezzel ámította a népet.
A jelenlegi kormány nem tagadja, ahhoz, hogy jelentősen bővüljön az ország gazdasági mozgástere, ki kell szabadulni az adósságcsapdából. Ennek leghatékonyabb módja, ha a gazdasági növekedés érezhetően felgyorsul. A növekedési fordulat úgy tűnik, elérkezett, de ez sem jött magától. Addig nem lehetett a gyarapodásra összpontosítani, amíg az államháztartás ezer sebből vérzett. A pénzügyi konszolidáció elkerülhetetlen lépés volt, még akkor is, ha szorított a növekedési lehetőségeken. Erre ráment három év, de nem eredménytelenül. Kiszabadultunk az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, és még arra is telt, hogy idő előtt visszafizessük az IMF-hitel utolsó részletét. Az Orbán-kabinet kockáztatott, de megérte.
A kiszélesített közteherviselés és a potyautas rendszerek leépítése stabilizálta a költségvetést. Eljött az idő a növekedés felpörgetésére. Ezt segíti a jegybank programja is, de önmagában természetesen nem elegendő. Arra azonban igen, hogy némi lendületet adjon a beruházásoknak. A fogyasztás is élénkül, amit az alacsony infláció és az emelkedésnek indult reálbérek táplálnak. Mindez azért jó hír, mert bár igen fontos az exportra termelő gyárak robogása, a gazdaság nem állhat egy lábon. Azaz: a belső piacokat is életre kell kelteni. Ha ez sikerül, és ha hinni lehet a jóslatoknak, miszerint az Európai Unió motorjai is elindulnak, akkor – a rendbe tett államháztartás mellett – egészségesebb szerkezetű és tartós bővülés vár az országra.
Ez pedig egyenes út ahhoz, hogy kinőjük a nyakig érő államadósságot.
