Igen, járjon mindenkinek fizetés, kicsinek, nagynak, dolgosnak, lustának egyaránt, teljesen mindegy, ki mit tesz, hiszen a terv szerint még törvénytisztelő magatartás sem várható el a javadalmazás fejében! A volt MSZMP-s államtitkárok vezette, a korábbi megszorítások idején feltűnően hallgatag, véletlenül épp most újraszerveződő LÉT csoport kezdeményezését jobb, ha komolyan vesszük, mert olyan bukott bankárok is beálltak mögé, mint Surányi György, aki még egy CIB Bankot is képes volt évekre masszívan veszteségessé tenni, egészen addig, amíg el nem zavarták felettesei a vezérigazgatói székből. Most aztán van elég ideje, hogy beszálljon a kampányba, és az ingyenes állami fizetés mellett szóljon, holott nemrég a rezsicsökkentést is leszólta. Nem baj, nálunk bankárok és milliárdosok fonják a szociális hálót, legalábbis a baloldalon – gondoljunk csak Felcsuti Péterre, aki a Raiffeisen magyarországi leánybankját vitte mínuszba, majd hirtelen szociálisan megvilágosodott és a szegények pártjára állt, a Bajnai-féle Együtt pártocska támogatását kérve volt munkatársaitól.
Szóval, lesz itt kérem ingyenélet, havi 25 ezer forint a gyerekeknek, 50 ezer a felnőtteknek, 75 ezer a várandós anyáknak, pofonegyszerűen megjegyezhető számok a bizonytalan, egyszerű elméjű szavazóknak, hátha beveszik. Végtére is, annak idején Lendvai Ildikó MSZP-elnök is vette a bátorságot, hogy 19 ezer forintos kampánycsekket nyomtasson a nyugdíjasoknak, ami bejött: sokan felkerekedtek, hogy beváltsák a csekket az MSZP székházában Az ingyenfizetés ráadásul illeszkedik abba a koncepcióba, amelyet még Horváth Csaba volt főpolgármester-jelölt indított el az ingyenes BKV-bérlet akciójával, és amelyet Bajnai Gordon folytatott a fiatalok teljes foglalkoztatottságának ígéretével. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is elbújhat az ilyen ígérethalmaz hallatán: ők annak idején „csak” örök életet, garantált boldogságot, ingyensört és a pesti Nagykörút pezsgővel feltöltését ígérték. Ez azonban egy viccpárt, éppen erre hivatkozva utasította el újraindulásukat a bíróság. De nem adták fel, és most új képviselőjelölteket toboroznak. Mint írják: „a választások közeledtével egyre demagógabbnak kell lennünk. Akár hazudnál is az ország érdekében, de nincs kinek? Félrevezetnél tömegeket, hogy a szegényeknek ettől jobb legyen, de nem figyelnek rád? Vagy egyszerűen csak szeretnél sokat keresni, és jól ígérsz? Legyél te is politikus!”