A szabadság forgószele sokakat magával ragad, elfeledtetve velük azt is, hogy a demokráciát a szabadság és a jogállamiság együttes (!) létezése jelenti. Ukrajnában erről manapság nem beszélhetünk, így aztán félő, hogy az önálló életre kelt lángnyelvek bele-belekapnak egy-egy lőporos hordóba is, aminek következményei pedig már végzetesek és Ukrajnán túlmutatóak lehetnek.
A Krím ilyen puskaporos hordó. Olyan történelmi, etnikai aspektusok terhelik a negyedmagyarországnyi területet, amelyek kódolt feszültségét csak fokozza kiemelkedő stratégiai fontossága. E félsziget lakosságának döntő többsége soha nem leplezte orosz érzelmeit, ráadásul a nem itt élő oroszokat is valamiféle romantikus érzület fűzi a Krímhez. Amelynek meghódításakor, a XVIII. század végén az orosz lakosság aránya még csak 4,3 százalékos volt, ez a krími tatárok kitelepítése után, 1944-ben 75-re nőtt, manapság pedig 58,5 százalék. Ráadásul itt állomásozik az Orosz Fekete-tengeri Flotta, Szevasztopolt pedig nem a százalékok tették az orosz dicsőség városává.
Ezek után nem meglepő, ha az itt élők többségének összeszorult a gyomra a kijevi fordulat láttán. A Majdan leghangosabb elemei ugyanis a Krímbe induló „barátságvonatokat” ígértek, amely fenyegetést csak aláhúzta, hogy az új hatalom első intézkedéseinek egyikével az oroszt megcélozva a kisebbségi nyelvhasználatra mért érzékeny csapást. S ahogy Oleh Tyahnibok egy 2007-es, a Kijevszkij Vesztnyiknek adott nyilatkozata alapján nem volt légből kapott a félelem, hogy az ukrán nacionalisták nem állnak meg ennél a lépésnél.
Mint a Szvoboda vezére fogalmazott: „ ezeket a büdös zsidókat és muszkákat gyökerestül kellett volna kitépni a mi ukrán földünkből. De nem baj, még az év végéig kifüstöljük őket előbb Nyugat-Ukrajnából, majd az ország keleti részeiből is. És majd akkor ott, keleten is ledöntjük a hőseiknek állított emlékműveket, átnevezzük Dnyepropetrovszkot és Kirovgrádot, a NATO segítségével pedig kivágjuk a Krímből az ő fekete-tengeri flottájukat. A muszkáktól visszavesszük a mi Kubanyunkat, Rosztov és Voronyezs megyét ” S ekkor az ukrán szélsőségesek még messze nem voltak olyan erősek, mint ma, s talán lesznek holnap.
A Krím oroszságának első reakciója tehát önvédelmi volt, és Moszkva sem engedhette meg magának, hogy ne demonstrálja a mellettük való kiállás szándékát. A jelenlegi felforduláshoz az is hozzájárult, hogy az ukrán központi hatalom meggyengülését látva az orosz nacionalisták is vérszemet kaptak, és sokak fejében megfordult legalább a Krím visszaszerzése. Ez azonban a szokásos szájtépés, amelyet csak a retorikájában vesz figyelembe a Kreml.
Ettől persze a maximum Kijevre koncentrálni képes államhatalom hiányában a végeken csak nő a káosz. Ez a Krímben azért különösen veszélyes, mert nemcsak Moszkva, hanem a tatár faktor révén a neooszmán kurzust vivő Ankara is erősen figyel a félszigetre. S akkor még nem beszéltünk az egyre markánsabban jelen lévő fundamentalista iszlámról. Mindez együtt könnyen „fekete-tengeri Koszovóvá” változtathatja ezt a még valahol a Szovjetunió felbomlása utáni állapotában megrekedve is csodálatos helyet. Egy ilyen konfliktusba pedig aligha akarhat bárki is belekeveredni. Mert ha ez a lőporos hordó felrobban, az Ukrajna felbomlásának kezdetén túl az egész eurázsiai térség destabilizálódását jelentené.
