Az elszalasztott lehetőség

Lehetett volna méltóságteljes, közös főhajtás a holokauszt hetvenedik évfordulóján, ehelyett a kampányküzdelmek mezében vívnak egyesek törzsi háborút.

Körmendy Zsuzsanna
2014. 02. 11. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem ez történt. Hetven évvel a vészkorszak után frontok nyíltak, sérelmek újultak meg, rögzült az állóháború. A legrosszabb, legkártékonyabb, legtöbb sebet okozó erők juthatnak ilyenkor szerephez, és mód nyílik arra, hogy azok triumfáljanak, akik az ellentét szításában érdekeltek. Az együttes emlékezés hajója pedig szemünk előtt úszik el a sötét vizeken. Kísértethajó, nincsenek utasai. Akik jegyet váltottak rá, azoknak nem volt megfelelő a fizimiskájuk. Nem jó szögben hajoltak meg, midőn a hajóhídra léptek. A kapitány eltanácsolta őket az utazástól, s akik nem értettek a szóból, azokat a matrózok durva gúnyolódás közepett kiebrudalták a fedélzetről.

Különös, hogy az évtizedek múlásával nem egyre toleránsabb, hanem egyre inkább egymásra fenekedő nemzedékek néznek farkasszemet egymással. Ma ott tartunk, hogy a vészkorszakot átélt idős emberekben több a dolgok megértése iránti vágy, mint a mostaniakban. Sajnálatos, hogy a holokauszt kerek évfordulója egybeesik az országgyűlési választások évével, mert így a kampányküzdelmek mezében vívnak egyesek törzsi háborút. S ez nem tesz jót a magyar–zsidó együttélésnek. Az emlékezés semmilyen formája nem válhat doronggá, amelyet politikai riválisokkal szemben lehet használni. Játszhatta volna a Mazsihisz ebben az emlékezés komolyságához méltatlan küzdelemben a lengéscsillapító szerepét is. Hogy simán gördülhessen a kerék, és stabilnak tűnjön az út. Hiszen még egy gyereknek sem lehet azt mondani: úgy emlékezz, ahogy én akarom, mert ha nem, majd jól fejbe váglak, és a homlokodon a púpot legalább majd megjegyzed.

Döntése értelmében a Mazsihisz egyelőre fenntartja a kormány holokausztra emlékező rendezvényeinek bojkottját. Mérsékeltebb tónusú levele, amelyet a kormányfőhöz intézett, konstruktív javaslatnak tűnik, de csak ha kivesszük a történések élő kontextusából. Az csak egyetlen kérdés a sok közül, hogy miért nem a Sorsok Háza projekt kezdetén merült föl bennük, hogy a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga újjáépítésével kellene emlékezni a holokauszt évére. Zsidó–magyar együttélés házának neveznék el, ami a jelenlegi állapotok ismeretében szinte iróniának tűnik.

Minden ellenkező híresztelés ellenére a mérsékelt jobboldal nem négy év viruló antiszemitizmusában tobzódott idehaza, hanem egy lepusztított ország lassú magához térésének volt tanúja és segítője. A négy év áldatlan küzdelmek közepett telt el. A Vörös-tenger kevésbé határozott vonalakkal nyílt szét Mózes lábai előtt, mint ahogy nagy bánatunkra Európa elvált az Európai Uniótól. Ez alatt az idő alatt a mai magyar kormány többször volt megvádolva antiszemitizmussal, rasszizmussal, mint a koncentrációs táborokat működtető Harmadik Birodalom. Szomorú, hogy megtámadtatásaink idején nem számíthattunk egy a külfölddel szemben viszonyaink tárgyilagos megítélését sürgető hazai zsidóságra.

Meglehet, a holokauszt évében zsidó honfitársaink szenvedéseire magunkban fogunk emlékezni. Kirekesztettünk a kézfogásból – de nem biztos, hogy ezáltal mi lettünk szegényebbek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.