Sokan reménykedtünk abban, hogy ez a kormányzati ciklus a kiegyezésről, konszolidációról, nyugalomról fog szólni. Ennek egyre kisebb az esélye. A baloldal nehezen emészti meg a demokratikus választások eredményét, amikor éppen nem ő nyer. Még le sem tette Orbán Viktor az esküjét, a szocialista képviselők kivonultak az ülésteremből.
Az, hogy Gyurcsány Ferenc távol maradt néhány társával együtt az üléstől, szóra sem érdemes.
Így történhetett meg a rendszerváltozás után először, hogy egyetlen utódpárthoz köthető politikus sem volt jelen a miniszterelnöki eskütétel idején. Értékeljük ezt a lélekemelő helyzetet a sors kegyeként. A szocialisták egyébként indokként azzal magyarázták bárdolatlan viselkedésüket, hogy a kormányfő megválasztása előtt nem hirdetett nekik tetsző módon programot. Tévedtek: az elmúlt négy év alatt elég jól megismerhető kormányzati munka folytatását ígérte. Az elmúlt ciklusban nyújtott teljesítménye pedig komoly támogatást kapott a választáson. (A polgárok amúgy jól emlékeznek arra, hogy miként foszlott Gyurcsány kormányprogramja 2006-ban pár hónap alatt semmivé a brüsszeli kívánalmaknak eleget téve.)
A miniszterelnök virtigli politikai programbeszédet adott elő szombaton a parlamentben. Csak az nem értette meg, hogy milyen jövőt szán Magyarországnak, aki nem akarta. Orbán Viktor jobbközépről középre pozicionálta a kormánypártokat, szélsőségesnek ítélve az unióból való kilépés politikáját ugyanúgy, mint az ezeréves magyar államot az Európai Egyesült Államok oltárán feláldozni kész önfeladást. A kormány programja nem változik abban sem, hogy a munkaképes embereknek meg kell dolgozniuk azért a juttatásért, amit az adófizetők pénzéből korábban munka nélkül, segélyként fizettek ki nekik. Ugyanakkor a kormányfő nem szólt arról, hogy a munkára már képtelen, nehéz körülmények között tengődők, köztük gyermekeket is nevelő polgárok iránt mekkora elkötelezettséget hajlandó vállalni a kormány a társadalmi szolidaritásról vallott keresztény erkölcsi értékeink alapján. Reményre ad okot azonban a kormányfő kijelentése arról, hogy számára a társadalom nem csupán egyének puszta halmaza, hanem közösség. Ígérete szerint ez a keresztény ihletettségű társadalomkép adja majd munkája eszmei alapját és célját is.
– Helyes nemzeti önismeretre, önbecsülésre van szükség, az ilyen országok képesek tiszteletre méltó gazdasági teljesítményre, gyarapodásra – húzta alá a kormányfő. Kár, hogy a baloldali szavazatokért harcoló ellenzéki pártok képtelenek megérteni: azért nem képesek váltópárti pozícióba növelni társadalmi támogatottságukat, mert az Orbán-kormány stílusát, politikáját nem szívlelő polgárok nagy része is elismerte a törekvés helyességét a munkaalapú gazdaság kiépítésére, a gazdasági függetlenség kivívására és a nemzetegyesítésre.
Orbán Viktor békés, derűs, versenyképes ország építését tűzte ki célul. Kell-e ennél jobb és közérthetőbb program?
A jegybanki alapkamat mélyponton, az infláció szintén, a gazdaság növekszik, a munkanélküliség csökken, az oktatási és az egészségügyi rendszer működik, a nyugdíjrendszerünk biztonságba került, és ma már nem csupán az olcsó munkaerőnknek köszönhetjük versenyképességünk javulását, hanem a reálisabb szintre hozott energiaárainknak is. Ha ezt a gazdaságpolitikát akarja a miniszterelnök folytatni, és kész arra is, hogy a kritikus véleményeket meghallva a szükséges korrekciókat elvégezze, akkor előbb-utóbb talán tényleg képesek leszünk egy jóval derűsebb ország képét mutatni Európának és a nagyvilágnak.
