Várható, hogy a közeljövőben valami amerikai kormányzati szerv tiltakozni fog, vizsgálatot követel a Magyarországon még mindig dúló sötét barbarizmus ügyében, miszerint még mindig kiszabható a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés, ami kész középkor és sztálinizmus egyszerre. S ha már egy amerikai kormányzati szerv tiltakozik és vizsgálatot követel, a világért sem hagyná ki az adódó alkalmat, hogy kioktassa a magyar kormányzatot és a törvényhozás nem elég rugalmas többségét humánumból, alapvető emberi jogokból és méltóságból, jogállamiságból, no meg természetesen demokráciából.
Sürgetően szükségessé vált a magyar jogszolgáltatás szigorú megfeddése és kiokosítása, nemcsak azért, mert helyi idő szerint kedden éjszaka végrehajtották az idei 21. és 22. kivégzést is az Egyesült Államokban, hanem különösen amiatt, hogy az éppen csak megalakult új magyar kormány új igazságügyi minisztere, Trócsányi László talán legelső nyilatkozatában sietett leszögezni, hogy a magyar jogrendnek továbbra is része marad a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés, jóllehet különféle, széplelkekből és illumináltakból összeverődött társaságok az új kormány megalakulását elsőrendű alkalomnak vélték, hogy gyakorlatilag és elviekben is szabadon engedjenek néhány véreskezű bűnözőt. Ha már amnesztiát nem hirdet a kétharmados többség – mondták az emberelőjogi szervezetek, legalább az életfogytot határozzák meg 15, maximum 20 évben, mert hogy veszi az ki magát, hogy Magda Marinko-féle bűnöző celebritások a szabadulás leghalványabb reménye nélkül savanyodjanak a cellában. Erre jött Trócsányi miniszter, és a jogtalansági-jogvédő vinnyogása ellenére bejelentette, hogy a tényleges életfogyt a bűnöző életének fogytáig fog tartani ezentúl is, bár a szabadulásnak halovány reménye megmarad.
Amerikában ilyen nincs. Ott az 59 éves Marcus Wellonsnak, majd egy órával később, néhány száz kilométerre odébb John Winfieldnek beadták a méreginjekciót, amely gyilokról külön kiemelték, hogy egykomponensű volt, ellentétben az áprilisban Oklahomában használt háromkomponensű méreginjekcióval, ami szétrepesztette az elítélt Clayton Lockett vénáját, így szerencsétlen kénytelen volt nem a kivégzéstől, hanem szívrohamtól meghalni. Ám a világ legfejlettebb államában gyorsan leküzdötték ezt a problémát, és előállították azt a mérget, amelynek hatására az elítélt mégiscsak mérgezésben hal meg, és nem vénarepedés utáni szívrohamban, ami, lássuk be, kimondottan antihumánus. Ahogy mindenféle „anti” a hazánkban alkalmazott tényleges életfogyt is, bár a vénarepedéshez hasonló súlyú érvet nehéz felhozni ellene. Mindenesetre, ha az Egyesült Államokban a magyar jogveszejtők követelései szerint működne az igazságszolgáltatás, akkor Marcus Wellons urat, aki 1989-ben erőszakolt, majd gyilkolt meg egy 15 éves kislányt, az előzetesben töltött időt is beszámítva, 2004-ben szabadlábra kellett volna helyezni. Sőt, szigorúan véve a bűntény már elévült, így negyedszázad után az ítélet végrehajtása okkal-joggal vált ki rosszallást sokakból.
A magyar rendszerváltás egyik felettébb fontos előzménye és következménye volt a halálbüntetés eltörlése. Az akkor nyilvánvalóan politikai döntés volt, sem a lakosság igazságérzete, sem a demokráciatudata nem izmosodott tőle. Várható volt, hogy időről időre felmerül még szükségessége, de nem lesz, nem lehet vita tárgya. Azóta kiderült, nem a halálbüntetéssel, hanem a mindenkori legszigorúbb büntetési móddal van a fene se tudja, milyen világból szalasztott emberi jogi meg jogvédő szervezeteknek bajuk, amely kifogásoknak kiindulási alapja az, hogy minő visszataszító embertelenség szegény bűnözőket bűnözőkkel összezárni. Aljas, cinikus, égbekiáltó diszkrimináció!
Várjuk az amerikai kioktatást.
