A miniszter szerint ezek nem offshore cégek, mert az Európai Unióban vannak bejegyezve. Ez pontosan az a védekezés, amelyet Simor András egykori jegybankelnök rántott elő, amikor kísértetiesen hasonló vádak érték a jobboldali politika és média részéről. A hárító hatása is ugyanolyan: semmilyen. Ilyen cégeket adóelkerülés céljából hoznak létre, nem másért. Persze ez a gyenge védekezés is több, mint ami a miniszter bizottsági meghallgatásain elhangzott, ott ugyanis a leendő miniszter azt állította, hogy egész életében két cége volt, az ügyvédi irodája és az autókereskedése. Hogy külföldi vállalkozásai lettek volna, azt egyenesen tagadta. Most kiderült, voltak, és adósságoktól terhelten süllyedtek a semmibe.
Így visszanézve és visszakeresve a miniszter ügyvédi munkássága sem tűnik makulátlannak. Olyan ügyekben is eljárt, amelyekben ő maga is érdekelt volt, résztulajdonosa lévén egy-egy olyan cégnek, amelyről az adott ügy éppen szólt. De ezek a vállalkozások legalább léteztek, addig, ameddig. Mert a miniszter annak idején – persze a miniszter akkor még nem volt miniszter, s nyilván álmában sem gondolta, hogy valaha az lesz – sok-sok olyan cég létrehozásában segédkezett, amelyek rövid és dicstelen működés után tönkrementek és nyomtalanul eltűntek. E nagyra törő cégecskéknek papíron mindig ukrán vagy orosz tulajdonosai voltak, s mindet ugyanarra a néhány címre jegyezték be. A miniszter ezekről nem nyilatkozik, köti úgymond az ügyvédi titoktartás. Kár. Persze enélkül is tudja minden épeszű ember, hogy miről lehetett szó. De ne legyünk rosszindulatúak: voltak sikeres, virágzó és büszke cégek is a miniszter körül. Közülük három azzal a céllal pályázott és nyert több millió forintos uniós támogatást, hogy a miniszterhez tartozó ingatlanban lehessen neki külön helyisége. És lett! A nyertes cégek némelyikének alapításában a miniszter is segédkezett, ami nem eshetett nehezére, mert korábbi közös üzleti ügyeik révén már jól ismerte a tulajdonosokat.
Ki ez a miniszter? Kóka János? Nem, bár a múltjától lehetne.
Ez a miniszter nem annak a bizonyos Elmúlt Nyolc Évnek a szereplője és terméke, hanem az Elmúlt Pár Hónapé. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterről van szó. Mindezt a parazsat ő gyűjtötte a fejére alig néhány hét alatt.
Törvényes volt vajon mindez? Még az is lehet. Az viszont biztos, hogy irgalmatlanul nagy disznóságnak tűnik. És már ez is, ez a „tűnik” is baj. Lehet, hogy Seszták Miklós amúgy minden idők legjobb fejlesztési minisztere lenne. Lehet, hogy amúgy Seszták, az Országfejlesztő néven vonulhatna be a magyar gazdaságtörténetbe. De itt ez az „amúgy”. És emiatt bukik minden. A jobboldali és a középen álló szavazók nyilván élesen emlékeznek arra a még nem annyira távoli Elmúlt Nyolc Évre. A mostani politikai felállás arra válaszul és annak ellenében jöhetett és jött létre. És ez a helyzet a néhány hónappal ezelőtti választási győzelemmel és a néhány hét múlva bekövetkező választási győzelemmel is. A jobboldali és a középen álló választók ugyanis a baloldal általános vélekedésétől eltérően nem birkák, és pontosan tudják, hogy a balliberális rémhuhogások dacára a második Orbán-kormány filozófiája és intézkedései mennyi érzékelhető és értékelhető javulást hoztak az ország és az ő életükbe.
De ilyen múltakról nem volt szó. Ilyen múltak abban a Nyolc Évben voltak divatban, akkor futott velük a szekér, akkor keresték őket lázasan a káderlapok kartotékjai között. Munkaalapú társadalom? Igen. Mutyialapú, joghézagcentrikus, simliközpontú minisztérium? Nem.
Ezért lépjen félre a miniszter.
