Mindenkinek van egy Áronja

Skrabski Fruzsinának nagy szerepe volt abban, hogy a „villamosos gyilkosságból” társadalmi ügy lett. Ő adott „arcot” a történetnek.

„Vádolom az Áront, mert ő tette, amit tett. Bár ő már rég megszűnt, mint felelős személy. Vádolom a rendőrségen lévő pszichológusokat, hogy senki se szúrta ki, ami napnál világosabb volt minden laikus számára, hogy az Áron őrült. Vádolom azt az orvost, aki pár napja kiengedte a pszichiátriáról. Remélem ennek a borzalomnak talán annyi haszna lesz, hogy végre be lehet vinni a közveszélyes embereket!” – tette közzé álláspontját a legnépszerűbb közösségi oldalon a combinós gyilkos, polgári nevén A. Áron Gergely esetéről Skrabski Fruzsina dokumentumfilm-rendező, aki nem mellesleg évekkel korábban még a barátjának tekinthette a jobb sorsra érdemes, jogot tanult, több nyelven beszélő fiatalembert. A múlt pénteken egy idős nőt a villamos elé lökő férfi évek óta kényszerképzetekkel küzdött, többször került rendőrkézre, ám pszichiátria helyett a börtönbe küldték, ahol csak még jobban elhatalmasodtak paranoid téveszméi. Amikor mégis a pszichiátriára került, onnan – információk szerint egy nappal a gyilkosság előtt – kiengedték.

Skrabski Fruzsinának nagy szerepe volt abban, hogy a „villamosos gyilkosságból” társadalmi ügy lett. Ő adott „arcot” a történetnek, és ez most esélyt kínál arra, hogy ez az ámokfutás ne csak egyszerű bulvártéma legyen, hanem végre valódi megoldást hozzon egy évek óta megoldatlan problémára.

Az értelmetlen gyilkosság után a sarki zöldségestől a jogászdoktorig mindenki azonnal elkezdett „lipótozni”, természetesen joggal. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) 2007-ben záratta be a szocialista kormány arra hivatkozva, hogy a betegek jelentős része járóbeteg-ellátás keretében is kezelhető. A valóságban persze ez – bocsánat a kifejezésért – ordas hazugság. A skizofréneknek ugyanis általában nincs betegségtudatuk. Aki egészségesnek érzi magát, annak esze ágában sincs kezelésekre járni, és ahogy lehetősége nyílik rá, azonnal eltűnik az orvosok látóköréből. Egy évvel az OPNI bezárása után maga a minisztérium hozta nyilvánosságra a taj-számok nyomon követése alapján, hogy a korábban kezelt skizofrének közül 87-en az adott évben egyáltalán nem kaptak gyógyszert, vagyis eltűntek a rendszerből.

A „Lipót” szocialista kivégzése azonban csak az egyik oka annak, hogy a betegek egy része kezeletlen marad. Legalább ilyen fontos a jogszabályi háttér furcsasága is, amely szerint a betegek kényszergyógykezelését csak a bíróság rendelheti el, erre pedig csupán a súlyos bűncselekmény megtörténte után kerül sor. Vagyis ahelyett, hogy az évek óta másokat zaklató, sokszor törő-zúzó embereket intézetben kezelnék, megvárják, amíg a tragédia bekövetkezik, és csak utána vonják ki őket a társadalomból.

A harmadik ok pedig – és általában erről a legnehezebb beszélni – az emberek közönye. Tény, hogy amikor az utcán, villamoson, megállóban egy zavart ember inzultálni kezd valakit, a legtöbben lehajtják a fejüket, beavatkozás helyett passzivitásba süllyednek. Viselkedésünkben persze szerepet játszik a félelem is, hiszen nem szívesen visszük vásárra a bőrünket. Pedig több ember közös, határozott fellépésével valószínűleg sok hasonló tragédia megelőzhető volna. Szinte mindenkinek a környezetében él egy zavart ember, mindenkinek van egy „Áronja”, akit nagy ívben elkerül, amikor meglátja az utcán. Talán érdemes lenne elgondolkodnunk azon is, szeretteink védelmében tehetünk-e ezen kívül mást is.

A combinós gyilkos esete lavinát indított el: a társadalmi felháborodás végre kikényszeríthet olyan döntéseket, amelyek elengedhetetlenek a megoldáshoz, de talán alkalmas lehet arra is, hogy felülemelkedjünk a minket megbénító közönyön is.