Mindenkinek van egy Áronja

Skrabski Fruzsinának nagy szerepe volt abban, hogy a „villamosos gyilkosságból” társadalmi ügy lett. Ő adott „arcot” a történetnek.

A „Lipót” szocialista kivégzése azonban csak az egyik oka annak, hogy a betegek egy része kezeletlen marad. Legalább ilyen fontos a jogszabályi háttér furcsasága is, amely szerint a betegek kényszergyógykezelését csak a bíróság rendelheti el, erre pedig csupán a súlyos bűncselekmény megtörténte után kerül sor. Vagyis ahelyett, hogy az évek óta másokat zaklató, sokszor törő-zúzó embereket intézetben kezelnék, megvárják, amíg a tragédia bekövetkezik, és csak utána vonják ki őket a társadalomból.

A harmadik ok pedig – és általában erről a legnehezebb beszélni – az emberek közönye. Tény, hogy amikor az utcán, villamoson, megállóban egy zavart ember inzultálni kezd valakit, a legtöbben lehajtják a fejüket, beavatkozás helyett passzivitásba süllyednek. Viselkedésünkben persze szerepet játszik a félelem is, hiszen nem szívesen visszük vásárra a bőrünket. Pedig több ember közös, határozott fellépésével valószínűleg sok hasonló tragédia megelőzhető volna. Szinte mindenkinek a környezetében él egy zavart ember, mindenkinek van egy „Áronja”, akit nagy ívben elkerül, amikor meglátja az utcán. Talán érdemes lenne elgondolkodnunk azon is, szeretteink védelmében tehetünk-e ezen kívül mást is.

A combinós gyilkos esete lavinát indított el: a társadalmi felháborodás végre kikényszeríthet olyan döntéseket, amelyek elengedhetetlenek a megoldáshoz, de talán alkalmas lehet arra is, hogy felülemelkedjünk a minket megbénító közönyön is.