Nem lehet elképzelni olyan eredményt, amit az újabb kétharmados felhatalmazást szerzett kormánypártok ne az eddigi tevékenységük visszaigazolásaként értékelnének. Máshonnan nézve: józan ésszel nem elgondolható olyan végkifejlet október 12-én, ami a jelenlegi ellenzéknek biztatást, a híveinek reményt nyújtana a belátható jövőt illetően. (Ez alól talán a Jobbik lehet kivétel.) Az aktuális erőviszonyoktól függetlenül az önkormányzati szféra hagyományosan nem tartozik a kormány, a parlamenti többség ellensúlyaként felfogható hatalmi tényezők közé. Különösen akkor nem, ha a kormányzó erő az önkormányzati rendszer átírásához is megkapta a választóktól a politikai felhatalmazást. Így a települések világa legfeljebb olyan terep lehet, amelynek segítségével valamely ellenzéki erő újraépítheti bázisát, ahol megkapaszkodhat. Ám a kis pártokra szétesett baloldalnak ma a meglévő szerény önkormányzati pozícióinak megtartása is nehéz feladatnak látszik.
Különös, hogy éppen arról a terepről vonultak le, ahol legalább szimbolikusan alternatívát mutathattak volna fel az orbáni kétharmaddal szemben. Amely politikai erő megszerzi Budapesten a főpolgármesteri tisztséget, akkor is hivatkozhat erre a sikerre, ha máskülönben az egész országban felmossák vele a padlót. Amit azonban a baloldal a főpolgármester-jelölt kiválasztásakor művelt és azóta is művel, nem értelmezhető másként, mint hogy már a hivatalos kampány megkezdése előtt feladta a küzdelmet. És a szocialisták vagy Bajnai Gordon politikai árvái még csak arra sem hivatkozhatnak, hogy más jelöltek is elindultak az ő oldalukon; Tarlós István újraválasztása nem rajtuk fog múlni. Az önkormányzati választás tétje így lényegében annyi maradt, hogy az új szabályokkal a Fidesz–KDNP a főpolgármesteri tisztség mellé megszerzi-e az abszolút többséget is a Fővárosi Közgyűlésben; ki nyeri meg a balliberálisok roncsderbijét; akad-e legalább két-három olyan megyei jogú város a huszonháromból, ahol az ellenzék nyerni tud. És persze az, hány településnek lesz jobbikos elöljárója. Akárhogy is alakulnak a dolgok, arra semmi nem utal, hogy a közelgő választás átrendezné a belpolitikai erőviszonyokat, az ország alapszíne a narancs marad.
