Kampány helyett

Tanulságos időszakon vagyunk túl, a politikát csak távolabbról szemlélők is rengeteg tapasztalattal gazdagodhattak a hazai baloldal irányítóinak felkészültségéről és a jövőt érintő elképzeléseiről.

A kampány nem is megfelelő kifejezés az elmúlt hetek, hónapok történéseire. A választást látszólag elengedték, az erőfelmérés most a cél. Három kis párt marakodik ugyanazért a választói táborért, legalábbis azon részéért, amely még nem ábrándult ki teljesen ebből a csapatból.

De menjünk sorban! Budapest szimbolikus hely, nemcsak azért, mert az ország fővárosa, hanem azért is, mert a baloldal itt még esélyesnek is gondolhatta magát. Így hát nyáron összeült az MSZP, a Bajnai által magára hagyott Együtt–PM és a hosszú évek óta a közéletet elhagyni képtelen Gyurcsány Ferenc és pártja, arra vállalkozva, hogy majd együtt, összefogva leváltják az önkormányzatok jórészt kormánypárti vezetését. Ne tévesszen meg senkit, a cél nem az együttműködés volt, hanem a domináns szerep megszerzése. Ennek jegyében képesek voltak hosszú hetekig marakodni azon, hogy mely kerületekben kinek a jelöltje mérethesse meg magát a választáson, ám mindeközben a választók mit sem tudhattak arról, hogy a kiválasztott induló mihez is kezdene, ha pozícióhoz jutna. Ennél is nevetségesebb, bár őszintén szólva inkább elkeserítő volt, ahogyan Tarlós István főpolgármester kihívóját igyekeztek megtalálni. Hiába próbálták elkerülni a nyilvános castingot, a sajtóban egyre-másra jelentek meg hol az egyik, hol a másik párt által bedobott nevek. Szinte már úgy tűnt, a biztos vereség tudatában azt keresik, aki hajlandó elvállalni a választáson egy látványos lebőgést.

Ám az élet közbeszólt, nem is kellett a voksolás ahhoz, hogy az első közös jelöltjük csúfos bukást szenvedjen. Falus Ferenc a jegesvödrös videójával, a folyamatos kommunikációs baklövéseivel két héttel a szavazás előtt már az őt támogató pártoknak is vállalhatatlanná vált. Ami pedig ezután következett, a fővárosi baloldal mélypontja: a magát jobboldalinak valló Bokros Lajos mögé sorakoztak fel. Legalábbis részben. Az MSZP kettészakadt, fővárosi szervezete támogatja, míg az országos vezetés elutasítja Bokrost. Az Együtt–PM kettészakadt, az Együtt támogatja, a PM elutasítja Bokrost.

Érdemes máshol is körülnézni. Hosszan sorolhatnánk azon megyeszékhelyeket vagy nagyvárosokat, ahol ugyancsak az egyéni érdekek és ambíciók domináltak, hogy végül a tárgyalások kudarcba fulladjanak. És persze kinek ne jutna eszébe Miskolc? Ott sikerült közös nevezőre jutni, a probléma más jellegű. Most ugyanis azt a Pásztor Albertet támogatják – a leghangosabban éppen a DK –, akinek a cigány kisebbséget sértő mondatait korábban Gyurcsány hányingerkeltőnek nevezte.

Hogy a pártokat nyomasztó adósság, a felkészületlenség vagy csupán a valóságtól való totális elszakadás okolható a baloldali kis pártok közötti pozícióharc bohózatba fulladó történéseiért, azt nehéz eldönteni. Az mindenesetre biztos, hogy a baloldal tekintélyét ennél jobban romboló kampányt még Ron Werber sem tudott volna megkomponálni.

A java pedig csak most jön. A választás után megkezdődhet az elmúlt időszak alkuinak sikeressége függvényében a „megújulás”, átrendeződés, újraosztás. Senkinek se legyen kétsége afelől, hogy Gyurcsány Ferenc már rajtra kész. Bármilyen eredmény is szülessen vasárnap, a volt miniszterelnök asztalának fiókjában már ott van az előre megírt beszéd, amely az általa szorgalmazott egyesülés fontosságát támasztja alá. Olyan beszéd, amelyet álmából felriadva is végigmond.

Mi pedig dőljünk hátra, és figyeljük, van-e még ennél is lejjebb.