Az ország választónépességének 85 százaléka tud majd kormánypárti jelöltre szavazni októberben – tájékoztatott a Fidesz alelnöke, a párt kampányfőnöke.
Inkább saját kampányukra fordítják a pénzt az adósságtól sújtott, hitelre szoruló baloldali kis pártok közös főpolgármester-jelöltjük helyett. Ismert, a Falust jelölő Együtt–PM többmilliós hitelt vesz fel az önkormányzati választásra, miután áprilisban kiürült a párt kasszája. A Magyar Nemzet információi szerint Szigetvári Viktorék 40 millió forintot fordítanának az októberi megméretésre. Hogy a párt melyik pénzintézettől és mekkora hitelt kap, pontosan nem tudni. Az OTP 2011–2012-ben összesen 40 millió forinttal támogatta a Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Alapítványt, de Pápa Levente is a banktól igazolt az Együtt–PM gazdaságpolitikusának.
Az MSZP tervezett kampánykiadásairól még csak hozzávetőleges összeg sem ismert. Csak annyi biztos, hogy a pártnak súlyos gondokat okoz a hivatalosan is elismert, csaknem kétmilliárd forint adósság.
Bár az Együtt–PM, az MSZP és a DK hónapokig kereste Tarlós István szerintük esélyes kihívóját, az egykori ÁNTSZ-vezető személyében mintha koloncot vettek volna a nyakukba. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakemberek egyöntetűen úgy vélekedtek: az őt támogató pártok elengedték Falus kezét, de legalábbis nem foglalkoznak vele, erre utal a köznevetség tárgyává lett jegesvödör-videója, vagy az Indexnek adott interjúja, amelyben egy „unalmas, tulajdonképpen nem okos” lóhoz hasonlította magát. Falus Ferenc kínos megnyilvánulásainak oka tehát nemcsak megkérdőjelezhető alkalmassága, hanem az anyagi és szakértői támogatás teljes hiánya is.
– Lehetetlen, hogy ha valódi kampánystáb dolgozna mögötte, mindez megtörténhetett volna – fogalmazott az egyik szakember. Ezt erősíti, hogy Falus azóta is újabb meghökkentő nyilatkozatokat tett. A Hvg.hu-nak a lovakhoz fűződő viszonyáról azt mondta, hogy „lovakkal szoktunk nyaralni”, arról pedig, hogyan viseli, ha nem vele, hanem rajta röhögnek, kijelentette: „Egész jól.”

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!