Nyolc év magány

Gyurcsány semmit sem változott nyolcévnyi politikai magányában; 2006 ősze után újra készen áll arra, hogy rárontson a saját nemzetére.

Szilágyi Richárd
2014. 11. 02. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindenszentek előtt néhány nappal – a nyilvánosságra hozott fotók tanúsága szerint – kedélyes hangulatú találkozó volt a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) és Magyarországra akkreditált diplomaták között. Ebben – eltekintve attól, hogy egy néhány százalékos támogatottságú, parlamenti frakcióval nem is rendelkező pártról van szó – önmagában még nem lenne semmi meglepő, a mindenkori ellenzék ehhez való jogát nem is lehet elvitatni. Azok a hírek sokkal inkább aggasztók, hogy a bukott miniszterelnök hazánk uniós támogatásának felfüggesztését és egyes magyar cégek EU-s pályázatokról való kitiltását követelte. Mindez azt bizonyítja, Gyurcsány semmit sem változott nyolcévnyi politikai magányában; 2006 ősze után újra készen áll arra, hogy rárontson a saját nemzetére. Akkor azonosítószám nélküli rendőröket, most diplomáciai eszközöket vesz igénybe a magyar emberek ellen.

Az alig két napja hivatalban lévő Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság (EB) így az első teendői között szembesülhet azzal a levéllel, amelyben egy magyar párt az uniós alapszerződés 7. cikkelyének korlátozott alkalmazását kéri Magyarország ellen. Jó kis antré – gondolhatták a DK-ban, amikor kitalálták ezt a – 2010 óta már szokásosnak mondható – forgatókönyvet. Újraélhették a médiatörvény körüli felháborodás, a strasbourgi meghallgatás, a Tavares-jelentés vagy az alaptörvény miatti kifogások okozta mámort, vagyis mindazokat az eseményeket, amelyek mögött valójában mindig a hazai baloldal állt. Nevüket, arcukat korábban ugyan nem adták hozzá, bár nem is kellett, hiszen mindig akadt egy-egy képviselő, vagy frakció, esetleg értelmiségi kör, amely örömmel támadta az Orbán-kormányt. Sokat nem értek el vele: egyrészt nem sikerült uniós szankciókat kijárniuk az ország ellen (bár az országimázson nyilván rontottak), másrészt újabb és újabb választásokon fordultak el tőlük a szavazók.

A mostani Gyurcsány-féle támadás azonban nemcsak abban új, hogy azt „saját nevükre veszik”, hanem abban is, hogy azzal közvetlenül a magyar embereket sújtanák. A kormány kimondott célja, hogy az előttünk álló fejlesztési ciklus 12 ezer milliárdos forrásának jelentős része a hazai kis- és közepes vállalkozások tulajdonosaihoz, dolgozóihoz kerüljön. A DK ezen uniós támogatások elvesztésével fenyegette meg most az országot. A világot az Apró-villából szemlélő Gyurcsány Ferenc persze eddig sem szociális érzékenységéről volt ismert: ellenezte a rezsicsökkentést, kifogásolta a családtámogatási rendszer kiszélesítését. Mindig azt, ami a munkából élők helyzetét javította. Most is így tenne.

Nyolcévnyi politikai magány után úgy tűnik, a diplomaták egy része hajlandó segédkezni ebben Gyurcsánynak. Legalábbis erre utal, hogy – saját bevallása szerint – a múlt heti találkozón „nem vitatták” prezentációjának azon részét, amely az ország korrupció miatti elszigetelődéséről szólt. A nyilvánosságra hozott képek egyikén André Goodfrienddel, az Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjével parolázik a volt miniszterelnök. Azt nem tudjuk, hogy a korrupcióellenes harc lépéseinek egyeztetése során nosztalgiáztak-e a Gyurcsány-kormányok alatt elkövetett gyanús ügyekről, vagy arról, hogy néhány éve éppen az akkori amerikai nagykövet gyakorolt nyomást annak érdekében, hogy az egykori kormányfőt ne érje bántódás Sukoró ügyében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.