Nyugdíjhazugságok

Az állami nyugdíjrendszer egyéni nyilvántartási rendszerének kiépítése jó ideje megkezdődött.

A kormány rátenné a kezét az emberek 200 milliárdos magánnyugdíj-vagyonára! Ilyen és ehhez hasonló címekkel találkozhattunk a hét végi sajtóban, miután ismertté vált a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik törvénymódosító javaslata. Ebben a Varga Mihály vezette tárca rögzíti, meg kellene szüntetni azokat a magánnyugdíjpénztárakat, ahol a tagok kevesebb mint 70 százaléka fizeti be a kötelező havi tagdíjat. Magyarul: ha a magánkasszákhoz végsőkig ragaszkodó tagok nem hajlandók saját zsebből finanszírozni a pénzintézetek működését, akkor ne élhessék fel azt a vagyont, amiből néhány évtized múlva a nyugdíjuk egy részét remélnék.

Logikus és támadhatatlan lépés – akkor is, ha mostanság a tüntetések korát éljük. A korábban Bajnai Gordon által vezetett Együtt – A Korszakváltók Pártja, meglovagolva az internetadó miatt kirobbant tiltakozási hullámot, azonnal bele is vágott egy újabb tüntetés megszervezésébe. Demokráciában élve nem is lenne ezzel semmi gond, feltéve, ha az emberek jogos érdeksérelem miatt mennek az utcára. Az internetadó részben ilyen volt, a magánnyugdíj ügye viszont egyáltalán nem tartozik ebbe a körbe.

Mit tehet ilyenkor az ellenzéki politikus és annak sajtója? Hazudik. Ezt tette a magánnyugdíjrendszer átalakításakor az előző ciklusban is. A különbség annyi, hogy akkor 3000, most „csak” 200 milliárd forint ellopásával riogatnak. Ellopni azonban csak olyasmit lehet, ami nemcsak jogilag, hanem erkölcsileg is a saját tulajdonunkat képezi. A Horn-kormány által 1997-ben létrehozott kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer egyéni számláin lekönyvelt pénzek viszont eredetileg a jelen nyugdíjasai, köztük szüleink, nagyszüleink nyugdíját fedezték volna az úgynevezett felosztó-kiróvó rendszerben. Ezeket az összegeket csatornázták át a magánkasszákba, éveken át abban a hitben tartva az embereket, hogy az a saját pénzük. Jóérzésű ember akkor is tudta, hogy nem volt az, és ma sem hiszi másként. Arról nem is beszélve, hogy az állami rendszerben ezáltal ütött évi 400-500 milliárdos lyukat rendszeresen be kellett foltoznia a költségvetésnek.

A második Orbán-kormány 2010-ben megtette a szükséges intézkedéseket a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolására, ezzel a nyugdíjkassza egyensúlyi állapotának rendezésére. A visszalépések után az is kiderült, hogy a hárommillió pénztártag jelentős része egy-két százalék körüli reálhozamhoz – néha még annyihoz sem – jutott. Az elrendelt nyomozások során pedig egyértelművé vált, hogy a hazai magánnyugdíjrendszer működésében, felelősségvállalásában és gazdálkodásában – a pénztártagok közösségi érdekeivel szemben – valójában egy jól körülhatárolható magánérdek érvényesült működésük során. Valószínűleg az sem írható a véletlen számlájára, hogy a kasszák felügyelőbizottságai és igazgatótanácsai tele voltak MSZP- és SZDSZ-közeli tagokkal. Persze akiknek ezek a tények sem nyitották fel a szemét, azoknak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete sem lehetett elég meggyőző, amely kimondta: a magyar állam nem lopta el a magán-nyugdíjpénztári befektetéseket.

A csúsztatások sora persze a mai napig folytatódik. A Bajnai-féle egykori pártszövetség másik tagja, a Párbeszéd Magyarországért Párt a napokban azt állította, hogy nem valósul meg az egyéni nyugdíjszámlák rendszere. Van számukra egy rossz hírem: az állami nyugdíjrendszer egyéni nyilvántartási rendszerének kiépítése jó ideje megkezdődött. Való igaz, hogy lassan halad, és az ezzel kapcsolatos korábbi kormányzati megnyilatkozások sem voltak mindig egyértelműek. Jó lenne ebben rendet tenni.