Zárva?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hét végén érünk rá bevásárolni!!! Akciók a multiknál vannak!!! Hülye diktátorok, figyelem!!! Majd talán eldöntöm, hogy hol, mikor vásárolok!!! Szombaton is dolgozni kell, akkor vasárnap ne együnk?

2014. 11. 06. 23:01

A belső fogyasztás is kezd magára találni, bővül a kiskereskedelmi forgalom. Ezzel együtt nem véletlenül mondta azt néhány nappal ezelőtt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy hazánk még nem olyan gazdag ország, ahol a vasárnapi nyitva tartás kérdése lenne a legfontosabb probléma. Tegnap délelőtt úgy látszott, ezzel a véleményével kisebbségben maradt a kormányban, mert a kabinet támogatja a tervezett változtatást, később ezt cáfolták.

A javaslat szerint 2015. március 15-től csak a négyszáz négyzetméter alatti és családi vállalkozásként működő boltok nyithatnak ki vasárnap. A multinacionális láncok – amelyek az elmúlt években sorra nyitották meg kisebb üzleteiket is – nagyáruházai zárva maradnának. Ha azonban ezek a cégek emiatt kevesebb emberrel is el tudják látni tevékenységüket, akkor többen nemcsak vasárnap, hanem a hét többi napján is otthon maradhatnak.

Hogy ez mennyi munkavállalót veszélyeztet, pontosan még nem lehet megmondani, elhangzott már 15 ezer és 35 ezer fő is. Mi lesz azokkal a vállalkozásokkal, melyek kisebb üzleteket, éttermeket működtetnek a nagyobb áruházakban? Kiesik egynapi bevételük, míg a bérleti díjuk nem változik? Ez mind olyan kérdés, amelyről még lehetősége van a kormánynak széles körű konzultációt folytatni az érintettekkel. És persze saját magával is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.